14 ezer gyufaszálból készült el a Lánchíd makettje

Korábban a gyulai várat és a Taj Mahalt is megépítette gyufaszálakból.

Négy év alatt mintegy háromezer munkaórát felemésztve, több mint 14 ezer gyufaszál felhasználásával készítette el Lánchíd makettjét a gyulai származású, jelenleg Bécsben élő Lakatos Tibor – írta a beol.hu.

2012 tavaszán megkerestek egy cégtől, hogy van-e magyar nevezetességet ábrázoló gyufa makettem, mert részt vesznek egy nemzetközi kiállításon, melyen a gyufát, mint magyar találmányt fogják prezentálni Franciaországban – mondta a lapnak az alkotó. – Ehhez kellett volna nekik valamilyen makett, mint különlegesség. Akkor csak a Taj Mahal volt készen és a gyulai vár makettje volt folyamatban, így nem tudtam segíteni nekik. Ugyanakkor adott lett a feladat: valami híres magyar nevezetesség lesz a következő mű.

Lakatos Tibor gondolkodott a Parlament elkészítésén – de azt már más megcsinálta –, szóba jött a Halászbástya, míg végül a Lánchíd mellett döntött.

Korábban a gyulai vár makettjéhez 28.600, a Taj Mahalhoz 22.600 gyufaszálat használt fel a 27 éves fiatalember, aki a Taj Mahal építése során vette fel a kapcsolatot egy gyufagyárral, és tőlük kapott fej nélkül a szálakat fél kilós zacskókban.

Taj Mahal makett gyufaszálakból

Mint Lakatos Tibor elmondta: nem tervezi több makett készítését. A gazdasági főiskolán menedzserként diplomázott fiatalember már asztalos végzettséget is szerzett, és elkezdte előkészíteni saját vállalkozását. Ha minden jól alakul, hamarosan megnyitja saját műhelyét Bécsben.

Fotók: Facebook/Gyufa makett