Heidi, aki életörömével megváltoztatja az embereket

Johanna Spyri nagyszerű könyvét, a Heidi-t sokan ismerik és olvasták, aki pedig még nem, azok számára talán kis kedvet csinálunk.

Főhőse egy svájci kislány, aki a maga egyszerű jóságával, tiszta szívével nemcsak megállja helyét árvaságában, hanem szeretetével és életörömével valósággal megváltoztatja maga körül az embereket. A napsütötte havasi legelők ragyogásában, ahol szegénységgel, betegséggel, magánnyal küszködő emberek viselik nehéz sorsukat. Heidi embersége, bizalma és hite megteremti az erény és jóindulat szép rendjét. Az életszeretetnek és humanizmusnak ezt a kivételesen szép eposzát ma sem lehet meghatódás nélkül olvasni vagy éppen filmen látni.

Kapcsolódó anyag >>> A farm, ahol élünk – Ezért szeretik még ma is világszerte

A könyvtől kedvem támadt vajas kenyeret reggelizni, s kecske tejet inni, kószálni a vadvirágok illatával telített nyári hegyoldalban. Hatalmas fenyők zúgását hallgatni, lyukas fedelű szénapadláson heverve csillagokat bámulni.

Idézetek a könyvből

• Amire nagyon vágyik az ember, az előbb-utóbb mindig teljesül, csak akkor nem, azt hiszem, ha amire vágyik, nem válik javára.
• Igen, tudom már – kiáltott fel –, hiszen minden úgy történik, hogy a javunkra váljon, és ezért lehetünk boldogok, ezért lehet a szívünk tele jósággal és szeretettel!
• Mégiscsak az a legszebb dolog, ha egy régi barát újra visszatér és kezet ad, mint valamikor régen. Ez megvigasztalja a megszomorodott szívet, úgy érezzük, hogy mindent újra viszontláthatunk, amit valaha szerettünk.
• …hiszen minden úgy történik, hogy a javunkra váljon, és ezért lehetünk boldogok,
  ezért lehet a szívünk tele jósággal és szeretettel!

• Aki rosszat tesz, és arra számít, hogy a dolog titokban maradhat, mindig elszámítja magát. Hiszen folyton gyötri a félelem: „Most aztán minden kitudódik! Most elkapnak és megbüntetnek!” Így a gonosztevő állandó rettegésben él, nincs többé öröme semmiben.
• Azt meg se értik azok, akik nem próbálták, milyen rossz az, ha az embernek hosszú napokon át egyedül kell feküdnie, és nem is lát semmit, még a napfényt sem. Ilyenkor nagyon szomorú gondolatok jutnak az ember eszébe, úgy érzi, sohase lesz reggel, és nincs tovább. De ha aztán megint válthat néhány szót valakivel, mintha egyszerre csak fény gyulladna az ember szívében, és ez olyan jó.

A film 2 részletben