Újabb gyógyfürdő épül a magyar határtól egy karnyújtásnyira

Még jobban fellendítenék a gyógyturizmust az alig ezer fős partiumi településen.

Újabb fürdőt épít a magyar határtól mindössze 18 kilométerre lévő, kevesebb mint ezer lakosú partiumi Hegyközszentmiklóson a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, írja a termalonline.hu az Ér hangja tudósítására hivatkozva.

A cikk szerint az erdélyi fürdőt eddig is sokan látogatták Magyarországról, hiszen a létavértesi határátkelőtől negyed óra alatt elérhető autóval.

A nagy termálmedencével és egy kicsi, szezonálisan üzemelő gyermekmedencével rendelkező gyógyfürdő éppen idén ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját, ugyanis 1971. május 1-jén nyitották meg.

Az elmúlt években több fejlesztést is megvalósítottak itt, főként szálláshelyek terén, továbbá egy éttermet is kialakítottak.

Az EU-s támogatásból új fürdő célja, hogy a meglévő és új komplexum kiegészítse egymást és még több pihenni, gyógyulni vágyó vendég érkezzen a településre.

Az új egységben bővebb lesz a medenceválaszték, viszont étteremmel, szálláshelyekkel nem rendelkeznek, így szimbiózisban léteznek majd egymás mellett a másik létesítménnyel.

A tervek szerint az új fürdőt akár már jövő tavasszal átadhatják.

Kapcsolódó
Ez az ország legújabb gyógyhelye
Tamásiban a termálfürdőt, a hozzá tartozó kempinget és az üdülőövezetet minősítették gyógyhellyé.