Ez lesz az idei év 6 szerethető kerti trendje

Ha eddig a kert a nyugalom szigete volt, akkor jövőre még inkább az lesz.

Mint minden évben és az élet minden területén, legyen az divat, utazás vagy éppen kert előre megjósolható, hogy mik lesznek azok az irányzatok, amik terjeszkednek, esetleg uralkodók lesznek.

Milyen ültetési, szín- és formatervezési tendenciák várhatók a kertekben 2018-ban?
1. A ”Wabi-sabi”, azaz japán kertművészet

Míg ebben az évben a sziklakertekbe ültetett pozsgásoknak jutott a főszerep, jövőre kitárul a világ, és a rendezettség után úgy tűnik főszerep jut kuszaságnak. A figyelem középpontjába kerülnek a terjeszkedő évelők, a mohával borított kövek, a rozsdás vaskapuk vagy éppen a viharvert cserepek.  A reneszánszát élő  ”Wabi-sabi” egy olyan kertészeti stílus, melyet Japánban már egészen a XV. sz.-tól alkalmaznak, s a titok nyitjának kulcsa csupán annyi, hogy próbáljunk csupán annyira beavatkozni a növényeink természetes növekedésébe, amennyire feltétlenül szükséges.  Valljuk be, hogy annak ellenére, hogy bizonyos helyeken a pozsgások is gyönyörűen mutatnak, teret kell adnunk a természet kuszaságának is. Elég csak figyelni, és látni is fogjuk a természetes növekedés csodáit, legyen szó bármely növényről.

the-greenhouse-people

 2.  Főzés a szabad ég alatt

Ahogyan tavaly megkedveltük a „kertészkedés nélküli” kertet, most tovább gyarapodhat a kertünkbe zárt lehetőségek arzenálja. Míg idén a pihenőkertek kialakítása kapott nagyobb hangsúlyt, úgy  jövő év tavaszán-nyarán már sütés-főzés kerül a trónra. Használjuk ki a lehetőséget és “költöztessük ki” a konyhát a kertbe amikor csak lehetőség van rá. Elég egy egyszerű tűzteret kialakítani,  megszórni egy csipetnyi hangulatvilágítással, hozzáadni egy étkezőasztalt, néhány széket, biztosítani egy grillsütőt, és már kezdhetjük is.

the-greenhouse-people

3. Minél természetesebb, annál jobb

A kertünk pompája nem merül ki pusztán abban, hogy milyen növények ékesítik be, nagyon is fontos az általunk, az adott növények számára előkészített környezet, pontosabban a környezet színei. Minél természetesebb, annál jobb! A természetességet a növényeink “árnyékai” dobhatják fel, pontosabban a kaspók, fadézsák, mindenkinek a saját stílusa szerint. Arra, hogy megtartsuk a levendula, rozmaring vagy a thai bazsalikom jellegzetes lilaságát, nincs is jobb megoldás, minthogy egy olyan tartóba helyezzük, ami a növény színével megegyezően teszi még izgalmasabbá a látványát.

the-greenhouse-people

4.  Legyen saját zöldségesünk

Ha valaki már átélte, az tudja, hogy nincs annál felemelőbb érzés, mint mikor a reggeli mellé a kertjéből viszi az asztalra a paradicsomot, vagy éppen az ebédhez  a zöldséget. A kertészkedés egészségünkre való pozitív hatása nem csupán fizikai, hanem lelki előnyökkel is jár. A rohanó életmód magával hozza a vidéki élet és a kert utáni vágyat, ami a jövő évben tovább erősödik, és úgy látszik, egyre többen kezdenek kertészkedni, akár a balkonukon is.

the-greenhouse-people

5. Gyógyító szobanövények

Az otthon-kert nem merül ki annyiban, hogy kertünk virágokkal tarkított, zöldségektől fűszeres, s gyümölcsökben gazdag. Egy otthonban szinte nélkülözhetetlenek a szobanövények.  Egyes növényeknek már az ókorban is kiemelt figyelmet szenteltek, nem azért, mert különlegesen szépek, hanem mert pozitív hatást gyakorolnak a lélekre. Egyes Feng shui szakértők nem csak díszítő, hanem energetizáló elemként is alkalmazzák őket, ugyanis energiamezejük bárki számára ”tapintható”, aki egy kicsit is nyitott a finom energiákra. Ilyen például a papucsvirág, a korallvirág, a kúszóka, a szobaciklámen, a begónia, a körömvirág, az aszparágusz, a hibiszkusz, vagy a bambusz.

Fotó: Gardener

6. A pillanat csodájába zárva

A tudatosság, a jelen pillanat tudatos megélése hangsúlyt kap jövőre a kertünk kialakításánál is. Fókuszáljunk olyan elemek beépítésére, amelyek stimulálják az érzékszerveinket. Fontosak a színek, illatok, hangok. Míg a kék szín és a vízcsobogás nyugtató, addig sárga energetizáló, a gyógynövénykertből áradó illatok pedig valósággal balzsamozzák a lelket.

the-greenhouse-people
Nagymamáink gyógyfüves kertje, avagy ízelítő a legértékesebb kerti kincseinkből
Praktikus jó tanácsok kiskertészeknek és a fűszerek szerelmeseinek.