Szöges kerítéssel várták a lakók a hazatérő gólyát Veszprémben

A fokozottan védett madaraknak már a veszélyeztetése is büntetendő.

Megérkeztek a gólyák Veszprémbe az Árpád utcai fészekbe, és máris áll a bál a gólyapártiak, valamint a gólyaellenesek között, írja a veszpremkukac.hu.

A volt Tapó fogadóból kialakított társasház lakói galambtüskéket helyeztek fel az utcai kőkerítésre, ahová tavaly rendszeresen leszállt a gólya, és vad dühvel csépelte saját képmását az autókihajtást segítő tükörben, közben pedig ürített – nem is keveset.

A gólyák tavaly a társasház udvarát is magukénak tekintették, az ott parkoló gépkocsikkal együtt. Literszámra hagyták ott a névjegyüket minden létező felületen, hajnalonként pedig nemcsak a közlekedési tükörben látott képmásukkal harcoltak, hanem az ajtóüvegekben látottal is, jó hangos csőrcsattogtatással

– elevenítette fel a történteket a portál.

A lakók eleinte színes műanyag szalagokkal próbáltak a korai ébresztő ellen védekezni, később egyszerűen beragasztották újságpapírral az üvegfelületeket. A közös képviselőjük akkor arra panaszkodott, hogy komoly pénzeket kell költeniük az udvar fertőtlenítőszeres, magas víznyomásos feltakarítására. Nagyon remélték, hogy a gólyák idén nem jönnek vissza, de megérkeztek.

Szakember szerint a galambtüskéket le kell szedni, mert a fokozottan védett madaraknak már a veszélyeztetése is büntetendő.

A galambtüskék könnyen felsebzik a gólya lábát, az elfertőződhet, belepusztulhat az állat. Ez az első körben természetvédelmi bírságot, de akár börtönbüntetést is jelenthet

– nyilatkozta Márton  András, a dömösi BirdMania Madárpark és Természetvédelmi Mentőközpont vezetője.

Az ismert madármentő hangsúlyozta, hogy más megoldást kell keresni.

A kőkerítés tetejére tegyenek a lakók egy biztonságosan rögzített dézsát, bele leandert, esetleg valami törpe ciprusfélét, vagy akár magas műpáfrányt. Arra a gólya már nem fog leszállni. A tükröt úgy helyezzék el, hogy mellette, előtte ne legyen hely a madárnak

– javasolta Márton András.

A lakók az udvart és az autókat magasan kifeszített girlandokkal védhetik, ahogy az autópiacokon is szokás. A gólyának 3–4 méter kell ahhoz, hogy leszálljon. Ha akadályozva van, akkor nem fog az udvaron sétálgatni meg a kocsikon ugrálni. Az ajtóüvegekre pedig tegyenek külső szúnyoghálót, az egyébként is hasznos

– fűzte hozzá a madármentő.

Az, hogy a madár a tükörben egy „másik” gólya ellen harcol, neki természetes viselkedése, nem szórakozásból vagy az emberek direkt bosszantására cselekszi.

Kapcsolódó