Tanítsuk meg gyermekeinknek meglátni és védeni a természet csodáit

Megtanítani a felelősségteljes állattartást, átadni az állatok védelmének a szemléletét. Értékes munkáival, beszélgetéseivel ezt szeretné közvetíteni a gyerekeknek Telegdi Ágnes Aranykönyv díjas írónő.

Van egy világ, aminek egyre többen szeretnénk a részesei lenni. Egy varázslatos világ, ami az első pillanattól körül vesz minket és enged is a közelébe férkőzni, sőt hívogat is, de egészen közel csak keveseket enged. A kevesek pedig átadják tudásukat és megmutatják a vágyódó, érdeklődő, tanulni vágyó többieknek. Ez a világ pedig nem más, mint a természet csodálatos világa. Ebbe kapott bebocsájtást Telegdi Ágnes Aranykönyv díjas írónő. Kincseit pedig örömmel osztja meg és kiváló érzékkel, tudással a felnövekvő generációnak adja kezébe.

 

Vidékről, könyvről, természetről beszélgettünk.

Az „Ó azok a csodálatos állatok” könyvsorozat Aranykönyv díjas lett állatos gyermekkönyv kategóriában. Mit tud ez a könyv, hogy ennyire elnyerte a gyerekek, sőt a szülők tetszését?

A könyv történetei mindig a valóságból táplálkozna. Mesésen hangzó igaz történetek világa minden könyv, ami nem csak szórakoztat, de utat is mutat. Hiányt pótol azért, mert rést fed le az állatmese és ismeretterjesztő könyvek között. A történetek mindig igazak. Vegyük például a postaládába fészkelt cinke családot, vagy az erkélyemen a karácsonyfába beköltöző vörösbegyet. A valóság néha, sokkal szebb , mint a mese és a kisiskolások pedig már szívesebben olvasnak igaz történetet, mint fikciót. Mindig izgalmas állatokról írok és a lexikális tudást is igyekszem bővíteni, hiszen a kötetek végén ott az ismertető a szereplő állatokról.

Mostanában gyakran felmerül e-könyv, vagy nyomtatott könyv. Egyáltalán lehet-e egy természetről, állatokról szóló gazdagon illusztrált könyvet elektronikus formátumban kiadni?

Hiszek a saját könyveimben. A nyomda szagú könyvben. Fontos motiválni a gyerekeket a tanulásra. Az iskola első, második évében fontos az olvasás megszerettetése, hiszen az ismeretszerzés fontosa eszköze az olvasott információ. Ezekre mindig lehet támaszkodni. Ebben az is segít, hogy a kötetetek nagybetűsek, alkalmazkodnak az olvasni tanuló gyerekek igényeihez is.

 

A sorozatot olvasva néhány iskola már jelentkezett, hogy a kötelező olvasmányok közé beemelné a köteteket. Ezek szerint valóban lefedte a rést.

150 kisdiák kezdte meg könyveim olvasását kötelező olvasmányként, többek közt a Kastélydombi Általános Iskolában, Budapesten. Hosszas előkészítő munka, és több “próba osztály” után élesben is elkezdődött a munka.  A könyvek írásánál ötvöztem gyógypedagógiai tanári tapasztalataimat és a természetjárás során szerzett élményeimet. Ezt a gyerekek szeretik, értik. Ezek szerint a tanárok is, mert ők kerestek meg. A feldolgozás pedig remekül sikerült.

Aki ennyire szereti az állatokat, és akit ennyire szeretnek az állatok, hogy viszonyul a vidékhez?

Számomra rendkívül meghatározó a vidék, a vidéki élményeim. Édesanyámnak hevesi gyökereim vannak. A természetfotózás során, gyakran járom a vidéket. Erdők, mezők, szántók, tanyák élővilága mind megjelennek a könyveimben.  Az író-olvasó találkozók egy része is vidéken van.

Mit lehet mondani az állatokról egy vidéki gyereknek?

A tudást rendszerezni kell. Attól, hogy ott repül a gólya fölöttünk még nem biztos, hogy a gyerek tud róla mindent. A napjaik szerves része a természet és az állat, mégis sok az újdonság. Szeretném megtanítani a felelősségteljes állattartást is. Meghálálja a természet és vissza is adja, ha törődünk vele.  Az állatok védelmének a szemléletét szeretném átadni. A napokban felelőtlenül kihelyezett mérgek tömeges madármérgezéshez vezettek. Ezekről is kell beszélni a gyerekekkel.

Járva az országot melyik vidék költözött igazán a szíve közepébe?

Nagyon tetszenek a nógrádi tájak. A lankák, a mezőgazdasági területek, az erdők páratlanul szépek. Az eldugott kis falvakban kedves emberekkel találkoztam és a vendégszeretet is nagyon jellemző az ottani emberekre. A Cserhátot eddig kevésbé ismertem, de beleszerettem. Igényes és tiszta palóc falvakat és portákat láttam, sok fotóm készült is ott.) Bátonyterenye mellett pedig egy nagyon szép varjú kolónia él. Szeretem ezeket a madarakat, értelmesek, okosak

A természet, ez a kiapadhatatlan kincsesbánya mindenkinek ad. De vajon meddig tud adni, ha mi emberek nem teszünk vissza arra az asztalra, amiről szinte már mindent levettünk.

Telegdi Ágnes könyvén felnövekvő gyerekek biztosan megértik, hogy ha a most még bennük élő harmóniát felnőttként is megőrzik, akkor az ő postaládájukba is beköltözik a cinkecsalád, és egy olyan világot teremthetnek saját maguknak, amiben összhangban van a tudomány, a technika és a természet. Mert lehetséges. Hinni kell benne és tenni kell érte.