Petárda nevet kapott a minden részében piros szitakötő

Csupán egy helyen fordul elő a földkerekségen.

Olyan piros minden része, hogy nem véletlenül kapta a petárda nevet. A piros szárnyú és testű rovar főként tavak és lassú folyású vizek mentén él az Egyesült Államok nyugati térségében, május és szeptember között pedig kedvenc fotótéma. Felvételeinken petárda szitakötő pihen éppen egy faágon a kaliforniai Topangában 2018. június 18-án.

Fotó: MTI/EPA/Mike Nelson

A petárda szitakötő fiatal egyedei elsősorban különféle lárvákkal táplálkoznak, míg a kifejlett egyedek lepkéket, legyeket, hangyákat fogyasztanak ágakon és köveken várakozva a zsákmányra, vagy egyszerűen repülés közben lecsapva áldozatukra. Szaporodásuk is érdekes: a nőstény kis patakok és tavak vízfelületére rakja petéit, és több helyre, hogy ne essen minden utód az állatvilág körforgásának áldozatául.

Idén sok kert vendége a fehérpettyes álcsüngőlepke
Amikor épp nem repkednek, akkor virágokon ülve nektárt szívogatnak. Kecsesek és szépek.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Mike Nelson