Közszemlére tették a jégkor pécsi vándorának maradványait

Az ősállat becsült hossza 5,1 méter, magassága 3,1 méter lehetett.

A 90 évvel ezelőtt feltárt pécsbányai mamutleletek fellelhető preparátumaiból és a jégkorszak állatainak ősmaradványaiból nyílott kiállítás március elsején a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) természettörténeti osztályán.

A tárlaton látható a Rihmer László (1904-1982) bányamérnök, geológus és jogász által feltárt úgynevezett pécsi mamut a JPM munkatársai által fellelt összes maradványa

– írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a múzeum.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

A leletről felidézték: 1928. március 6-án az Első Duna Gőzhajózási Társaság pécsbányatelepi homokbányájában az addig és azóta legteljesebbnek számító magyarországi mamutleletanyag került elő, ugyanis akkor a mamutcsontváz 75 százalékát találták meg.

Az ősállat becsült hossza 5,1 méter, magassága 3,1 méter lehetett, a fogazata alapján és más jellemzőket is figyelembe véve a jellegzetes S-bordákkal is rendelkező állat körülbelül 35-40 éves lehetett

– részletezte a múzeum.

A megmaradt bal- és jobboldali agyardarabokat egy-egy nagyobb (másfél, illetve 1,8 méteres) egész darabbá sikerült összeragasztani a restaurálás során.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

A jégkor pécsi vándora – A “pécsi mammut” című tárlaton a kortárs állatok ősmaradványai is láthatóak lesznek. A kiállítás interaktív elemekkel, játékokkal – köztük összerakható mamutcsontvázzal – egészül ki.  Emellett életnagyságú – háromszor ötméteres – nyomtatásban csodálhatják meg a látogatók Rihmer László rajzát a mamut csontvázáról, valamint a feltárás térképét, írta az MTI.

Kiemelt kép: MTI