Mesterséges megtermékenyítéssel született Szimba, a kisoroszlán

A Disney Oroszlánkirály című animációs filmjének főszereplőjéről kapta a nevét.
Kapcsolódó cikkek

Először született mesterséges megtermékenyítéssel oroszlán Szingapúrban, a kölyök neve Szimba lett, írta az MTI.

Kapcsolódó
Szép csendben kihalnak az oroszlánok
Az eredeti Oroszlánkirály bemutatása óta felére csökkent a számuk.

Az első sikeres eljárást 2018-ban végezték, két kölyök született akkor a Dél-afrikai Köztársaságban, egyébként ritka, hogy így jöjjenek világra oroszlánok.

Az elmúlt két évtizedben drámaian, több mint 40 százalékkal csökkent a vadon élő oroszlánok száma, körülbelül 23-39 ezer érett állat maradhatott a Természetvédelmi Világszövetség szerint, amely a fajt a sebezhetők kategóriába sorolta.

A szingapúri állatkert új kisoroszlánja a Disney Oroszlánkirály című animációs filmjének főszereplőjéről kapta a nevét. Egy idősebb afrikai oroszlán spermájával végezték az anyaállat megtermékenyítését

– írta közleményében város állatkertje.

Az apa, Musztafa, mely szintén Disney-nevet kapott, rossz állapotban volt, az eljárást nem is élte túl.

Szimba októberben jött világra, anyja, Kayla és az állatkerti szakemberek viselik gondját. Egészséges és kíváncsi

– mondják róla.

Kapcsolódó
Ő Szonja, a Szegedi Vadaspark újszülött fehér oroszlánja
Ez a fajta Afrika egyik legtitokzatosabb állata.