Pontyóriást fogtak egy hevesi bányatóban

Korábban is horogra akadt, de kisebb tömeggel.
Kapcsolódó cikkek

A Heves megyei Szűcsi település határában elterülő Szűcsi Völgy Tó kedvelt horgászparadicsom, nem ritkák a nagy fogások. A mély bányatól völgyben fekszik, így nehezen jegesedik, ehhez legalább egy-két hétig tartó komoly mínuszok kellenek. Nem is véletlen, hogy a tó immár négy éve nem fagyott be, így a mínuszokban is horgászható.

Kapcsolódó
45 kilós az ország legnagyobb ismert pontya
Púpos már legalább húsz éve él a merenyei tóban, és kiváló egészségnek örvend.

Hatalmas halak viszont bőven úszkálnak benne, mint az a méretes tükörponty, melyet december 18-án éjszaka csalt horogra Bukovics Dániel, aki nem mellesleg halőrként dolgozik, tudósított a nagy fogásról a Pecaverzum.

Mivel a vízterületen kizárólag csónakból lehet fárasztani, így ez most is így történt. Nem is kellett sokáig küzdeni, 20 perc után már a szákban feküdt a tükörponty, amely fűszeres bojlira csábult el 7 méteres vízben, 60 méterre a parttól

– írta a portál.

A mérlegeléskor kiderült, hogy a most kifogott példány a maga 30,30 kilójával a legnagyobb tükrös, ami valaha partra került Szűcsiben.

Mivel a tóban a nagyobb pontyokat chippel látják el, így a most horogra került egyedről is tudják, hogy kifogták már korábban, de ekkora tömeggel még sosem. A horgászok véleménye szerint ettől nagyobb pontyok is élnek a tóban.

A gigahalról videó is készült

Kapcsolódó
Ilyen pontyóriást ritkán fognak az országban
A hal pontos súlya 36,425 kiló volt.