Féltették Sir David Attenborough-t, hogy belehal utolsó sorozata forgatásába

Módosítani kellett a terveken az utolsó pillanatokban.

Attól féltek a televíziós producerek, hogy David Attenborough elkapja a madárinfluenzát és belehal, miközben a Brit-szigetekről szóló Wild Isles című sorozatot forgatta, amely minden valószínűség szerint az utolsó terepmunkája volt az életében, írja a Guardian.

A briteknél vasárnap debütáló sorozatban Attenborough a szigetország természetvilágát mutatja be. A mindössze ötrészes alkotást három éven keresztül forgatták, és fizikailag rendkívül megterhelőnek bizonyult.

A show producere most arról beszélt, az utolsó pillanatokban módosítani is kellett az eredeti terveken, mert nagyon komolyan fennállt a veszélye annak, hogy a 96 éves világhírű természettudós élete forog majd kockán.

A vészmadaraknak nem erőssége a felszállás, ezért Skomer sziget felügyelője azt találta ki, ültessük közel Davidet az odúkhoz, és szinte biztosan felmásznak a fejére, hogy onnan szálljanak fel. Azt gondoltuk, ez telitalálat lenne. Ez volt a terv

– emlékezett vissza Alastair Fothergill producer.

Csakhogy ez végül nem valósulhatott meg, mert Attenborough akár bele is halhatott volna később ebbe a jelenetbe. Két héttel a forgatás kezdete előtt napvilágot láttak a hírek, hogy a szomszédos Grassholm szigetén megjelent a madárinfluenza, ami már Skomeren is jelen lehetett.

Fothergill arról beszélt, egy régi barátja nagy szakértője a témának, ezért kikérte a véleményét. Ő közölte: nagyon ritkán kapja el ember a madárinfluenzát, de ha Attenborough elkapja, meghal. Ezért inkább elvetették a terveket.

Az előkészületek egyébként más nehézséget is tartogattak a stáb számára Attenborough-val végig ott volt egy orvos, ugyanis a természettudósnak 68 meredek lépcsőn kellett minden alkalommal felmennie a mólóról a sziget tetejére, ami számára már megterhelő. Erre egyébként otthonában tudatosan lépcsőzéssel készült.

A Wild Isles stábja 145 helyszínen 96 fajt örökített meg, összesen 1631 napig filmeztek.

https://www.youtube.com/watch?v=C-KcTje9sMk