Újra jár az áramütést szenvedett, megégett és lebénult gólyafióka Mályiban

A remény hal meg utoljára.

A Mályi Természetvédelmi Egyesület keretein belül működő madármentő állomásról több alkalommal is írtunk. Az állatok mentésével és gyógyításával foglalkozó szakemberek az elmúlt két évtized során során több száz madarat és kisemlőst neveltek fel, vagy részesítettek megfelelő orvosi ellátásban.

Napi munkájukről közösségi oldalukon rendszeresen beszámolnak, mint tették azt a napokban is, amikor egy súlyosan sérült gólya gyógyításáról számoltak be.

Viss településen érte 22 kV (22.000 volt)-os áramütés ezt a gólyafiókát. A jobb szárnyáról leégtek a tollak és kiterjedt a szöveti károsodás is. A jobb lába is megégett. Mindkét lába részben lebénult, nem tudott felállni, járni, nem tudott egyedül enni se inni, de élni akart. Öt nap küzdelem után sikerült felállítani a gólyácskát

– írták a bejegyzésben.

Élni és járni akart, ők most ebben segítettek neki.

Nagy boldogság látni a hatalmas küzdelmed gólyácska és örülünk, hogy sikerült…

– fogalmaztak.

A Vissről érkezett áramütött kis gólya tehát újra jár. Respect a mályi madármentőknek!

Az első lépésekről készített videó IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Kapcsolódó
Kézből etetik az elárvult fecskefiókákat
Igazi cukiságok a megmentett fiókák.