A Fortepan karácsonyi időutazásán láttunk egy 1906-ban állított műfenyőt

Ünnep a fronton egy mozsárágyún felállított karácsonyfával, ritkás fenyőfák, régi játékok, háborús idők és Nagy Imre, meg Gobbi Hilda karácsonya a Fortepan gyűjteményében, ahol azt is megnézhetjük, hogy mi került az ünnepi asztalra 1977-ben.

A Fortepan gyűjteményének segítségével izzítottuk be az időgépet. Bepötyögtük a keresőbe, hogy karácsony, majd levontuk az eredményből a rockzenész, Karácsony Jánosról készült fotókat és a budapesti Karácsony Sándor utca képeit, és még így is 260 fotó felett járunk a karácsonyi ünnep témakörében, ami bőven elég egy tartalmas vizuális kalandozáshoz.

Mi most kicsemegéztük a fotográfiák közül a legérdekesebb darabokat, amolyan szubjektív válogatással 35 fotót, galériába rendeztük, az egyedi, izgalmas darabokat pedig néhány sorban kommentáljuk is.

Nézze meg a galériát, majd görgessen lejjebb a legkülönlegesebb darabokért!

A galéria 1910-ben készült nyitóképén az a míves fém óriáskehely jellegű tároló kübli tele van karácsonyi punccsal, azt isszák az ünneplők éppen, azt viszont nem tudjuk, hogy a szivarozó férfi miért ült a földre…

Fortepan/semmelwseis egyetem levéltára
Fortepan/beyer norbert
Fortepan/Cholnoky Tamás
Fortepan/cholnoky tamás
Fortepan/FŐFOTÓ
Fortepan/fszek Budapest gyűjtemény Sándor György
Fortepan/ Göcseji Múzeum Morandini-Schlemmer hagyaték
Fortepan/GGAABBOO
Fortepan/Jánosi Katalin
Fortepan/Országos Széchenyi Könyvtár
Fortepan/Országos Széchenyi Könyvtár
Fortepan / Vogl Elemér
Fortepan/Jánosi Katalin
Fortepan/Kotnyek Antal
Fortepan/Urban Tamás
Fortepan/Várrhelyi Iván
Fortepan/Urbán Tamás
Fortepan/Országos Széchenyi Könyvtár
Fortepan/Horváth Lajos
Fortepan/Jankovszky György
Fortepan/Kieselbach Tamás
Fortepan/Kis Péter
Fortepan/Konok Tamás
Fortepan/Korbuly Család
Fortepan/Kriss Géza
Fortepan/Lissák Tivadar
Fortepan/Miklós Lajos
Fortepan/Miklós Lajos
Fortepan/Morvay Kinga
Fortepan/Schermann Ákos
Fortepan/Schoch Frigyes
Fortepan/Semmelwseis Egyetem levéltára
Fortepan/Tarbay Júlia
Fortepan/Urbán Tamás

A karácsonyi témában talált első kép 1906-ban készült, és ha ránagyítunk, akkor jól látható, hogy ez bizony egy műfenyő. Az anyagát azonban nem mernénk megtippelni, ahhoz sokkal több pixel kellene.

Fortepan/GGAABBOO

A következő évtized egyik legnagyobb tragédiája az első világháború, ahol a civilek és katonák is ünnepelték a karácsonyt, még akkor is, ha ropogtak a fegyverek…

Andrássy út, a 10. számú épület előtt a Fővárosi Gázművek teherautója karácsonyi ajándékokat pakol, talán épp a rászorulók számára, ekkor már 1914-et írunk.

Fortepan/Országos Széchenyi Könyvtár

Hadikórház a Szent Margitsziget Gyógyfürdő Rt. irodaházában (később Spolarich vendéglő, majd a Magyar Athlétikai Club klubháza). Karácsonyi ajándékok átadása a sebesült tiszteknek.

Fortepan/Országos Széchenyi Könyvtár

A Vigadóban a királytól érkezett ajándékokat készítették ki a hadbavonult katonák gyermekeinek, az 1914. december 17-i Ezer karácsonyfa nevű ünnepségre.

Fortepan/Országos Széchenyi Könyvtár

1916 karácsonyán az olasz fronton is jutott néhány óra ünneplés a katonáknak, ahol egy Skoda 30,5 Mörser mozsárágyún díszítették fel a karácsonyfát.

Fortepan / Vogl Elemér

Most ugrunk egy nagyobbat az időben. Balra Nagy Imre későbbi miniszterelnök, jobb szélen leánya Erzsébet, mellette annak férje Jánosi Ferenc és középen gyermekük.

Fortepan/Jánosi Katalin

Ezen a másik képen pedig unokájával nézi a díszeket.

Fortepan/Jánosi Katalin

Érdekes a képeken a fenyők kinézete is, mennyivel ritkább ágazatúak voltak akkor még a fák, talán a nemesítés nyomán lehet az, hogy ma már, ha valaki ilyen típusú fát árulna nem biztos, hogy egyet is eladhatna.

Fortepan/Kotnyek Antal

Lendvay utca 13. szám alatti Ódry Árpád Színészotthon, Gobbi Hilda és Kende Paula színművésznők vesznek részt a karácsonyi ünnepségen 1957-ben.

Fortepan/fszek Budapest gyűjtemény Sándor György

Ez a fotó pedig egy 1977-es karácsonyi asztalról készült. Amit biztosan felismerünk, a sült csirke a római tálban, sült libacomb, rácponty és zöldségekkel töltött húsféle, malacra, sertésdagadóra saccolnék. Van még az asztalon kukorica- és egy másik majonézes saláta, gyümölcsleves, mákosnudli, hókifli és valamilyen tojáshabos torta.

Fortepan/Urbán Tamás

1987 karácsonya, a Markó utca 22. szám alatti Országos Mentőszolgálat Központi Irányító Csoportjának mentésirányítási irodája az ünnepek alatt, a háttérben egy tipikus munkahelyi karácsonyfa. Ez még az az időszak, amikor minden munkahelyen dohányoztak, még a mentőknél is.

Fortepan/Urban Tamás

És egy igazán különleges képpel zárul a gyűjtemény Erdélyből, Marosvásárhelyről. Az 1989-es romániai forradalom után készült a felvétel, ahol egy kidobott karácsonyfa mögött jól látható a villanyoszlopon ütött golyónyom, az oszlopon pedig egy koszorú alja látszik. Valószínűleg az itt elhunyt forradalmár, forradalmárok emlékére helyezték el.

Fortepan/Várrhelyi Iván

Kapcsolódó
"Mi búcsúzunk és elmegyünk, a mi időnk lejárt": régi idők ballagásai korabeli képeken
Érdekes és szép ballagási képeket gyűjtöttünk a múltból, a jelenből pedig összeszedtünk különleges ballagásokat főszerepben járművekkel és egy szökőkúttal.