Ripityára törték az információs táblákat egy növényritkaság termőhelyén

Nem az első eset, hogy ismeretlenek természetvédelmi területen tombolnak.

Tudatlanság, ostobaság, vagy rosszakarat lehetett az oka az újabb rongálásnak – írta az MME Komárom-Esztergom megyei csoportja.

Ismeretlen tettesek információs táblákat semmisítettek meg egy fokozottan védett növény hazai élőhelyén.

A Magyar Madártani Egyesület Komárom-Esztergom megyei csoportja a partnerekkel és támogatókkal közösen nem kevés energiát mozgósított a terület kezelése érdekében az elmúlt évben. Kézzel, géppel, összefogásban dolgoztak, hogy megóvják a természeti értékeket.

Két táblát törtek össze a vandálok. Az információs táblák éppen ott állnak, ahol a fokozottan védett nagy aggófű tenyészik. A ritka növény hazánkban mindössze 2 helyszínen él, a tatai a legnagyobb tőszámú állománya.

Facebook / MME MME Komárom-Esztergom Megyei Helyi Csoport

A rongálás felfedezése előtt – karácsony környékén – jártunk utoljára a területen. Akkor még minden rendben volt. Minden alkalommal a teljes területen összeszedjük a szemetet. Most a rongálás felfedezése alkalmával a megrongált táblák körül energiaitalos dobozok, chipes zacskók és sörös dobozok hevertek. Valószínűleg a két ünnep között fiatalok vagy egy “jó hangulatú társaság” keveredett be

– mondta Szabó Máté a Sokszínű vidéknek.

A  MME Komárom-Esztergom megyei csoportjának titkára szerint a két tábla pótlása nagyjából 60-80 ezer forintba kerülhet. A természetvédő elárulta, nem ez az első eset, a Gerecsében, Gombáspusztán már többször cserélni kellett hasonló okok miatt a táblákat.

A tatai önkéntesek azt kérik, hogy azoknak a munkáját, akik értéket teremtenek, továbbra is tiszteljék és becsüljék meg az emberek.

A fokozott védelem alatt álló nagy aggófűnek (Senecio umbrosus) Magyarországon Tata és Lesenceistvánd közelében üde lápréteken élnek állományai. Tatán található meg a legnagyobb, 1120 tövet számláló hazai populációja pár szobányi területen.

Hazánkban az egyik legritkább növény pár hektárnyi kiterjedésű területen él, így az élőhelyét érintő kismértékű beavatkozás, átalakítás végzetes lehet a faj számára. A hazai állományai kipusztulással közvetlen fenyegetettek.

A nagy aggófű fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 forint.

Kapcsolódó
Virágzik hazánk egyik legritkább növénye Tatánál
Pár szobányi területen található a legnagyobb hazai populációja.