Kerítés védi a ragadozóktól az egymillió forint értékű fiókákat

15 sikeres fészkelést regisztráltak a szakemberek, többségükben egy fiókával.

Idén tizenöt vad túzoktojó neveli fiókáit a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén kialakított Túzokvédelmi Mintaterületen – tájékoztat a nemzeti park igazgatóságának honlapja.

Amit a túzokról tudni kell

A túzok Európa legnagyobb testű röpképes madara. A tojók súlya 4-6, az öreg kakasoké akár 16-18 kilogramm is lehet. A túzok világszerte veszélyeztetett faj, több nemzetközi egyezmény védelme alatt áll. Magyarországon a legmagasabb védelmi kategória óvja: fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió forint. 2014-ben az Év madarának választották hazánkban.

Idén kedvező a szaporulat

A 400 hektáros terület immár tizenhárom éve segíti a dévaványai túzokállomány helyzetét. Kerítés veszi körbe, ezért a szőrmés ragadozók nem tudnak bejutni, így a túzokok költési sikere magasabb, mint a környező, bekerítetlen területeken. Évente 6-14 vad túzok költ itt, idén igen kedvező a szaporulat: 15 sikeres fészkelést regisztráltak.
Fotó: MTI – Kovács Attila

Kirepülésig körbezárva

Zömmel egyfiókás családokat láthatunk, de szerencsére vannak tojók, amelyek két utódot nevelnek. A körbezárt kert egészen a kirepülésig óvja a fiókákat. A röpképes kort általában július vége felé érik el, s ekkor már önálló táplálékszerzésre is képesek. A tojók bemutatják nekik a távolabbi térséget, de éjszakára még visszajárnak a bekerített mintaterületre.
Fotó: Wikimedia Commons

Túlélni a veszélyeket

Az, hogy a külső, bekerítetlen területeken a fiókáknak mekkora esélyük van a túlélésre, nagyban függ a tojó területválasztásától, figyelmességétől. A kicsiknek sok mindent meg kell tanulniuk ahhoz, hogy túléljék a mindennapokat. Éppen ezért még hónapokig együtt maradnak anyjukkal, általában csak a telelési időszak közepén, végén szűnik meg ez a kapcsolat, onnantól élnek ténylegesen önálló életet a fiatal túzokok.
Címfotó: Wikimedia Commons