Ezek lettek az év ökoturisztikai létesítményei 2016-ban

A családbarát jelleg döntő volt a végső helyezéseknél.

Látogatóközpont és tanösvény kategóriában három-három nyertest hirdettek a Földművelésügyi Minisztérium, és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közös Az év ökoturisztikai létesítménye 2016 pályázatán. A pályázat célja az volt, hogy megmérettesse az ökoturisztikai létesítményeket kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján. A díjátadó ünnepséget a Turizmus világnapján, szeptember 27-én tartották – írta az MTI.

12 pályamunka érkezett

A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői – nemzetipark-igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások – pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban.  A pályázatra 12 pályamunka érkezett.

Látogatóközpontok

Pörbölyi Ökoturisztikai Központ – Fotó: Fritz Gergely, iho.hu

Látogatóközpont kategóriában megosztott első helyezést ért el a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont, amelyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság üzemeltet és a Gemenc Zrt. Pörbölyi Ökoturisztikai Központja. Harmadik helyezett a Budakeszi Vadaspark lett.

Tanösvények

Fotó: Aggteleki Kincskereső játékösvény – anp.hu

Tanösvény kategóriában első helyezést ért el az aggteleki Kincskereső játékösvény, amelyet az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság üzemeltet. A második díjat a zalakarosi Égerösvény – Termáltó és Ökopart tanösvény kapta Zalakaros Város Önkormányzata üzemeltetésében. Harmadik lett a Gyulaj Zrt. által fenntartott Tamási-Miklósvári tanösvény.

A kategóriák győztesei korlátlan ideig használhatják “Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2016” és “Az év ökoturisztikai tanösvénye 2016” címet.

Rendhagyó módon az idei különdíjat nem pályázó létesítménynek, hanem az ökoturisztikai tanösvények, kiállítások kivitelezésében és tervezésében leginnovatívabb megoldásokat felmutató vállalkozásnak ítélték oda.

Különdíj

Fotó: Patkós Stúdió klasszikus tanösvény-táblája – Facebook/Patkós Stúdió

A különdíjat elnyert tápiógyörgyei Patkós Stúdió a klasszikus tanösvény-táblákat alapjaiban gondolta újra, a hangsúlyt a játék közbeni tudásszerzésre, a látogató aktív közreműködésére helyezve. A különböző interaktív és szórakoztató elemeket a tanösvény-táblákba is beépítették.

Címfotó: MTI – Nagy Lajos (Tapolcai-tavasbarlang)