Megérkeztek az első nyaralóhajók az országba – Megkezdődött az Utazás kiállítás

A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban vasárnapig 30 ország 300 kiállítója várja a látogatókat turisztikai kínálatával.
Kapcsolódó cikkek

Az Utazás kiállítás a turisztikai szakma legnagyobb összejövetele, a stratégiai ágazat seregszemléje, Budapest házigazda városként presztízskérdésnek tekinti a részvételt minden évben. A város és a Hungexpo méltó gazdái a programnak, a folyamatos megújulás mellett a fejlődést is mutatja az, hogy évente 30-35 ezer ember látogat ki a kiállításra. Az Utazás 2019 kiállítás és a kiállítók reagálnak a turizmus terén zajló, egyre fokozódó nemzetközi versenyre, és a digitalizációra, amiben “látszani és láttatni kell magunkat.” Ezt átgondolt stratégiával lehet elérni az állammal, a kerületekkel, a turisztikai szolgáltatókkal közösen – írta az MTI.

A kiállításra megérkezett Magyarországra a nyaralóhajózási programban vásárolt húsz hajó. Az első, a Nicols Estivale Octo típusú hajó az Utazás kiállításon látható február 21-24. között. A francia Nicols cég az idén május végéig ezen kívül további 9, majd 2020-ban újabb 10 járművet szállít le.

A belföldi díszvendég Bács-Kiskun Megye standja az Utazás 2019 kiállításon, a Hungexpón 2019. február 21-én – Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Idén kísérleti jelleggel tíz hajóval elindul a nyaralóhajózás a Tisza-tó, Felső-Tisza vidéken, amely a térség településeinek új turisztikai lehetőséget is jelent. A kikötőfejlesztés csúszása miatt ideiglenes megoldásokat biztosítanak.

A hajókat szállító francia cég biztosítja azt is, hogy a magyar nyaralóhajózási útvonalak bekerüljenek a 14 európai országot tartalmazó Nicols katalógusba, így a magyar turisztikai lehetőségek iránt jelentős külföldi érdeklődés várható.

A díszvendég Algéria standja az Utazás 2019 kiállításon, a Hungexpón 2019. február 21-én – Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az idei, immár 42 éves rendezvénysorozatot a Budapest Boat Show-val együtt tartják, a Karaván Szalonon pedig a hazai lakókocsi és lakóautó kínálatot vonultatják fel. Az Utazás kiállítással egy időben lesz az Afrika Expó, valamint az ország legnagyobb független utazókat megszólító rendezvénye, a Járatlan Utakon Fesztivál. Mindegyik egyidejű rendezvény egy belépőjeggyel látogatható.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi