Varsányban tisztelik az utakat, mert elvezetnek oda, ahova menni szeretnének

800 éves a Nógrád megyei mintafalu, amely élt, él és élni fog.
Kapcsolódó cikkek

A Nógrád megyei Varsányban évszázadok óta élnek emberek, teljes szimbiózisban a tájjal, megbecsülve és átörökítve az őseik által teremtett hagyományos gazdálkodást, a népi kultúrát, a vallásosságot.

A település – amit sokan méltán neveznek mintafalunak – 2019-ben ünnepli 800 éves évfordulóját, mely nem a keletkezés éve, hanem az első írásos említése a községnek.

Elismerések

Az utóbbi években az önkormányzat vezetésével, a helyi civilek és gazdálkodók összefogásával, a lakosság együttműködő szándékával, a pályázati lehetőségek kihasználásával felpörgött az élet Varsányban. A munka elismerése pedig nem is maradt el: 2016-ban és 2018-ban Falumegújítási díjat vettek át a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért, a Virágos Magyarország programon belül Belügyminiszteri dicséretet, Arany Rózsa-díjat, Fővédnöki-díjat kaptak, és a falu kiérdemelte a Nógrád Megyei Önkormányzat által alapított Nógrádikum-díjat is.

Nem csupán a díjakra, hanem a falunkban történt fejlődésre is büszkék vagyunk – mondta érdeklődésünkre Kanyó Judit polgármester. – Az elmúlt években több, ma is jól működő munkahelyet teremtett önkormányzatunk, intézményeink működése pedig jól példázza, hogy a falu él és élni akar. Iskola, óvoda, gyerekház működik településünkön.

Nemrégiben török agrárszakemberek látogattak Varsányba. Felvételünkön középen (balról a hatodik) Kanyó Judit polgármester

Varroda, varróműhely, gyógynövény műhely, feldolgozó üzem és az utóbbit kiszolgáló falugazdaság található a megvalósult fejlesztések sorában. Miért éppen ezek mellett döntöttek? – kérdeztük a falu első emberét.

Tudni kell, hogy a faluban, de a szécsényi járásban is kevés a munkahely. Polgármesterként fontosnak tartom, hogy a településen maradjanak az emberek, fiatalok és idősebbek egyaránt. Ebben a közmunkaprogramok nagy segítséget jelentettek és jelentenek. A források helyben maradása érdekében, a foglalkoztatás hosszú távú fenntarthatósága okán alakítottuk ki a műhelyeket, annak tudatában, hogy a gépi-és kézi varrásnak élnek még a helyi hagyományai Varsányban. A falugazdaság is hasonló gondolatok mentén alakult meg, mert itt dolgos, a hagyományos értelemben vett mezőgazdaságot értő és szerető lakosok élnek, akik szakértelme sokat számít ebben a munkafolyamatban.

A kézműves műhelyek és termelő egységek létrehozatala sem lehetett egyszerű, amit pedig köré „építettek”, történetesen a Varsányi Portéka márkanév marketing fogásnak sem utolsó.

Röviden összefoglalva a lényeg a következő: a varróműhelyben egyedi termékek – népviseleti darabok, hímzett falvédők, babák, kötények, párnák, asztalterítők és egyéb kiegészítők készülnek, míg a varrodában a szécsényi járásban dolgozó közfoglalkoztatottakra készítünk munkaruhákat melyek skálája folyamatosan bővül. A településen 10 hektárnyi földön gazdálkodunk jelenleg, és még egyszer ennyin szeretnénk. A zöldségeket mi magunk dolgozzuk fel, és 300 főt étkeztetünk a faluban megtermeltekből a konyhánkon előállított termékekből. Készítünk egyebek között befőtteket, lekvárokat, szörpöket, savanyúságot. Mindent szeretnénk feldolgozni, önellátásra törekszünk elsősorban, nem eladásra. Van tésztakészítő része is az üzemnek, amikor nincsen zöldség- és gyümölcsszezon, akkor is dolgoznak a lányok és asszonyok. Nos, az említett tevékenységek sorában készült termékek összefoglaló neve lett a Varsányi Portéka, mely örömünkre egyre szélesebb körben ismert.

Varsányi Portéka

Varróműhely: népviselet, párnák, terítők, táskák, szütyők, konyhai termékek készítése

Varroda: munkaruházat, pólók, mellények, kabátok, nadrágok készítése, több színben, fazonban és méretben, személyre szabottan

Feldolgozó üzem: a Varsányi gazdaságban termesztett zöldségekből és gyümölcsökből készített termékek: szörpök, lekvárok, savanyúságok. Házi jellegű tészták: cérnametélt, gyufatészta, eperlevél, széles és fodros metélt

Gyógy- és fűszernövénykert: az itt termesztett növényekből különféle teakeverékek, fűszeres ecet és fűszeres olaj készül

Falugazdaság: idény szerint termett zöldségek és gyümölcsök fogyasztásra és befőzésre. Fóliasátorban: paradicsom, paprika, uborka, gyümölcsöskertben: szilva, alma, körte, cseresznye, meggy, málna

A századok során palóc sajátosságokat mutató, értékes műemlékekkel gazdagodó falujuk, a folklórral kiegészülve – talán nem túlzás – turisztikai paradicsommá tették a 800 éves Varsányt. Mikre a legbüszkébbek?

Az elmúlt két évtizedben, de elsősorban a közelmúlt esztendejeiben több olyan intézménnyel, létesítménnyel gazdagodtunk, amik nem csupán a turistáknak jelentenek látványosságot, hanem a helyi civil szervezetek erősödését is segítik. Az Ófalu 1895-ben épült parasztházában Falumúzeum működik, melyet még 2000-ben újított fel az önkormányzat. A Hagyományőrzők Házát pályázati úton a helyi önkormányzat és a helyi civil szervezetek közreműködésével varázsoltuk újjá, 2012-ben pedig két közösségi színtér nyert korszerű formát: a Közösségi Ház belső felújítása és a reprezentatív konferenciaterem kialakítása. Kézműves Portánk – mely alkotóházként és falusi szálláshelyként is funkcionál – egy teljesen felújított, modern igényeket kielégítő, palóckontyos parasztház, itt működik a varróműhely és a Portéka Kézműves Bolt. A porta vendégháza 2015-ben elnyerte a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége “Év falusi vendégfogadója” címet az észak-magyarországi régióban.

Mindeközben évente megrendezésre kerülő rendezvényekkel is várják a faluba érkező vendégeket.

Három legjelentősebb eseményünknek régre nyúló hagyományai vannak. A Muzsikáló Templomkerti Koncert keretében a falu temploma minden év júliusában lehetőséget biztosít fiatal zenészeknek és énekeseknek komolyzenei művek bemutatására. A Varsányi Lepényfesztivál községünk különleges ételeit mutatja be egész napos programokkal színezve, de a rendezvény középpontjában a messze földön híres varsányi túrós lepény áll. Harmadik nagyrendezvényünk a Szent Mihály Napi Palóc Búcsú, amikor a falu lakossága megünnepli a templom védőszentjét és fogadjuk az ideérkező családtagjainkat, barátainkat, vendégeinket.

A falu fennállásának 800. évfordulóján nyilván nem csupán az emlékezés jut a 2019-es évre. Mit remélnek a jubileumi esztendőtől?

A közeljövőben induló beruházások is azt bizonyítják, hogy Varsánynak nem csak múltja és jelene van, de lesz jövője is. Kormányzati támogatással 180 férőhelyes tankerületi iskolát alakítunk ki, óvodánk bővítése pedig a Modern falvak program keretében valósul meg, és tervezzük egy 60 főt befogadó étterem kialakítását. 2019-ben megújul az egészségügyi központunk, a tehetséges gyerekek számára zeneházat hozunk létre, és befejezzük az idősek klubjának kialakítását. A jubileumi év célkitűzéseinek megvalósításához is – az önkormányzat vezetésével – közösen húzzuk a falu képzeletbeli szekerét Varsányban. Hiszem, hogy csak összefogással, megértéssel, egymásra való odafigyeléssel lehet eredményeket elérni. Van egy mondás, mely így szól: “tiszteld az utakat, mert elvezetnek oda, ahova menni szeretnél”. Ez a gondolat akár egy mottó is lehetne számunkra, hiszen az az út, melyen nap mint nap járunk, jobb gazdasági és életkörülmények felé viszi az itt élő élőket.

A fotókért kösszönet Varsány önkormányzatának.