Indiai lúd keveredett Kardoskútra

Egy kis pólingot és egy indiai vadludat is megfigyeltek a napokban a kardoskúti Fehér-tónál. Ezek a madárfajok a téli időszakban rendkívül ritkán fordulnak meg Magyarországon, írja honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park.
Kapcsolódó cikkek

A nemzeti park közleményében azt írja, kis pólingok Európa északi tájain költenek, s leginkább csak tavaszi vonulásuk alkalmával állnak meg hazánkban egy-egy rövid pihenőre. Ilyenkor általában a kardoskúti Fehér-tó a fő megállóhelyük. Volt olyan esztendő, amikor egyszerre 4 ezer kis póling állomásozott itt, de az átlagos években is kétezer körüli a számuk. Ősszel viszont általában csak rövid pihenőre állnak meg és a lehető leggyorsabban igyekeznek Észak-Európából Afrikába, ami 3-4 ezer kilométer. Az pedig, hogy a téli hónapokban felbukkanjanak Magyarországon, igazi ritkaságnak számít.

Decemberben és januárban is egy-egy példányt figyeltünk meg a nagy pólingok csapatában. Azt nem tudhatjuk, hogy ugyanarról a madárról van-e szó, vagy két külön egyedről. Korábban egyébként a Hortobágyon is megfigyeltek egy kis pólingot, lehet, hogy ugyanez a példány volt.

Getty Images – Kis póling

Januárban újabb, ritkán látható faj felbukkanásának lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai: egy indiai lúd látogatott el a Fehér-tóhoz.

Annak azonban kicsi az esélye, hogy ez a gyönyörű madár valóban Indiából érkezett ide, valószínűleg inkább egy rabságból szökött, elvadult példányról van szó. Az indiai ludak ugyanis észak-déli vonulók, s nem kerülik meg a Himaláját, hanem fölötte átrepülve, mintegy ezer kilométert megtéve jutnak el telelőhelyükre. Nehezen magyarázható tehát, hogy miért tennének meg egy 5 ezer kilométeres kitérőt nyugati irányba. Az indiai lúd tartja egyébként a madarak magassági rekordját: a Himalája csúcsai fölött áthaladva, 9 ezer méteres magasságban repül.

A közleményben hozzáteszik, Kardoskúton január 7-én megfigyelt példányt egy népes, 4700 példányos vadlúdcsapatban (döntően nagy lilikek) fedeztük fel a Fehér-tótól északra elterülő gyepen.  Öreg madár volt, méretéből ítélve valószínűleg tojó. A csapatban az indiai lúdon kívül egy kis liliket és hét vörösnyakú ludat is felfedeztünk.

Kapcsolódó
Császármadár van a Bükkben
Hazánkban fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 500 000 forint.