Berobbant a tavasz Pécsen: több ezernyi virág díszíti a város utcáit

Több tízezernyi virág díszíti idén tavasszal is Pécs utcáit. A hagymás növények már kibújtak, pár hét múlva már a rózsák is virágoznak, amelyhez júniusban az egynyáriak is csatlakoznak.

Több tízezernyi virág díszíti idén tavasszal is Pécs utcáit. A hagymás növények már kibújtak, pár hét múlva már a rózsák is virágozni fognak, amelyhez júniusban az egynyáriak is csatlakoznak.

Ahogy megérkezik a tavasz, úgy szaporodnak meg a zöldterületi munkák is Pécsen. A Biokom szakemberei azon dolgoznak, hogy a várost idén is díszbe öltöztessék a több tízezernyi virágzó növénnyel. A munkálatok már tavaly ősszel elkezdődtek.

22 ezer vásárolt és 26 ezer saját kezelésű nárciszt, tulipánt és egyéb hagymás évelőt, valamint 24 ezer kétnyári palántát ültettek el a város területén lévő virágágyakba, edényekbe.  A belváros minden virágágyát, Kertváros, Uránváros, és Budai városrész kiemelt helyszíneit, mintegy 2400 négyzetméternyi területen.

– mondta el Bozsits Boldizsár, a Biokom NKft. zöldterület fenntartási vezetője.

Egynyári dísznövényekből tavasszal csaknem 30 ezer palántát fognak elültetni szerte a városban, valamint 2000 évelő növénnyel is gazdagodik Pécs. Utóbbiakat a díszfüvekkel vegyesen a nagy forgalmú és kiterjedésű zöldterületekre helyezik el.  A több mint 220 dézsás növényt is felkészítették az április közepén várható kiszállításra.

A városban 1600 négyzetméternyi felületen találhatók rózsaágyások, ezekkel is foglalkoznak a szakemberek. akik már meg is kezdték a metszésüket. A több mint 5600 négyzetméteren elterülő évelőágyakban is van teendő bőven.

A munka valószínű, hogy meghozza a gyümölcsét, és hamarosan egy többezer szám virító, virágokban gazdag város utcáin sétálhatnak, Pécsen.

Pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház

Fotó: Györkő Zsombor

Széchenyi tér

Fotó: Györkő Zsombor

Gázi Kászim pasa dzsámija előtti tér

Fotó: Györkő Zsombor

Városháza

Fotó: Krausz József

Ezer perspektíva, többezernyi virággal

Fotó: Györkő Zsombor

Fotó: Kismandorné Huck Emilia

Fotó: Krausz József
Fotó: Krausz József
Fotó: krausz-jozsef
Fotó: Krausz József
Fotó: Krausz József
Kapcsolódó
Pécs titkos csodái, avagy színes, régi ajtók nyomában
Az ,,ajtó-vadászat" mindig egy apró kaland Aleksandra számára, aki igyekszik mindenkinek megmutatni az egyedi kis csodákat.