Lassan megnyugtató lehet a Balaton vízszintje

December eleje óta folyamatosan emelkedik a vízszint.

Ahogy mi is megírtuk, december eleje óta folyamatosan emelkedik a Balaton vízszintje, jelenleg 95 centin áll a vízmérce, így már csak 5 centivel marad el a tavaly januárban mért 100 centitől.

Az ősz elején mindössze 70 centi volt a tó vízállása, ami kissé ijesztőnek tűnt, pedig nem volt szokatlan jelenség. Szerencsére ősszel megindult az esőzés, ám ez a vízszinten hetekig nem látszott meg, mivel a nagy szárazságok után először a kiszáradt talajnak kellett telítődnie.

December elején aztán elindult a vízszint emelkedése, és a következő napok csapadékelőrejelzése szerint ez a továbbiakban is várható. A folyamatos eső egy-két napon belül újabb emelkedést vált majd ki a Balatonon

– írja az Infostart.

A szakemberek szerint az optimális vízszint a tavasz végén 110-120 centi körüli.

A Balatonnal ellentétben a Fertő tó vízszintje továbbra is történelmi mélyponton van, még mindig több, mint 15 centivel marad el a korábbi legalacsonyabb január végi értéktől, amelyet 1965-ben mértek.

Kapcsolódó
Elindult a nevezés, vár a Balaton-átevezés
A 8 kilométeres táv teljesíthető kajakkal, kenuval, SUP-pal, vagy akár sárkányhajóval is.