Örökbe fogadták a helyiek a veszprémi falu utcatábláit

Szebbek lehetnek, mint korábban.

Legyél te is örökbefogadó!

Ezzel a felhívással fordult a gici önkormányzat a helybeliekhez, ugyanis gondos gazdákat kerestek azoknak a színesre festett kerékpároknak, amelyekre a faluban az utcatáblákat helyezték ki pár éve.

Németh Adrienn polgármester a veol.hu megkeresésére elmondta, most is jól néznek ki a biciklik, de azt szeretnék a településen élők, hogy újra virágok kerüljenek kosaraikba, mint korábban.

Hamarosan így lesz, mert az össze biciklire jelentkezett örökbefogadó

– közölte a település vezetője.

A kerékpárok még szebbek, egyedibbek lehetnek az elkövetkezőkben, ha az évszakoknak megfelelően beültetik, gondozzák azokat a gazdáik. Immár felelősséggel tartoznak értük, de valószínűleg örömet is okoz majd nekik ez a feladat, ahogy a különleges utcatábla-megoldás mindenkinek, aki látja a színes bringákat.

Kapcsolódó
Egy falu, aminek egyetlen kilenc kilométer hosszú utcája van
A lengyel település házai mögött lévő földek látványa bámulatos.