Megérkeztek a legfrisebb számok: íme a Balaton mikroműanyag szennyeződése

A legszennyezettebb hazai természetes vizünkhöz képest tizedannyi mikroműanyagot találtak a tóban.

Egy köbméter Balaton-vízben 21 mikroműanyag található, a Kis-Balatonban 7-8 körül van ez a szám.  A Hun-Ren Központ legfrisebb eredményeit a Science Balaton osztotta meg.

Nagy örömre nincs okunk, hiszen tavaly tavasszal ez a szám még sokkal kevesebb volt, de ezek a számok mindenképp jobbak, mint a nagy szemétszedésen nemrég átesett Bodrogon, ahol 214,8 műanyagszemcsét számoltak össze.

Közömbösíteni még nem igazán lehet ezeket, megelőzéssel többet tehetünk természetes vizeink műanyagmentesítésén. Bár a legtöbb földfelszíni víz a Zala folyóból érkezik a Balatonba, mégsem innen jut a tóba a legtöbb szennyezés, hanem a kisebb befolyókból, vélik a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének szakemberei.

A legutóbbi kutatás során a Balaton két medencéjében nyolc helyszínen végeztek méréseket, 50 mikrométer és 1 milliméteres tartományban vizsgálódtak a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének (BLKI, Tihany) munkatársai a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE, Gödöllő) kutatóival közösen.

Különböző technológiákkal és különböző lépésekben egy köbméter vizet szűrtek át, és hétfajta műanyagot azonosítottak a vizsgált mérettartományban. A polipropilén (PP), a polisztirol (PS) és a polietilén (PE) voltak a leggyakoribb műanyagok, amelyek elsősorban

kerültek a vízbe.

A vizsgálatokat kiterjesztették a Kis-Balatonra is

A Kis-Balatonban átlagosan 7-8 mikroműanyag szemcsét találtak a kutatók ezer liter vízben, míg a Balatonban 21-et.

Ez utóbbi szám talán nem tekinthető kirívóan magasnak, noha 67 európai tó esetében 7,3 átlagos szemcseszámot számoltak össze a kutatók, igaz, más vizsgált mérettartományban (310 mikrométer és 5 milliméter között) és eltérő módszerekkel. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az édesvízi tavakat egyelőre még kevésbé vizsgálják, mint a tengereket, óceánokat és a folyóvizeket

– mondta Svigruha Réka, a HUN-REN BLKI tudományos munkatársa.

A kutató hozzátette, az európai folyóvizekben átlagosan 0,03-187 000 között is lehet a mikroműanyagok száma egy köbméter vízben.

A Bodrog folyóban tízszer annyi, 214,8 mikroműanyagot mértek egy köbméter vízben, mint amennyit  a Balatonban

Mi a mikroműanyag?

A mikroműanyagok alatt az 5 milliméternél kisebb szemcséket értjük, amelyek forrásai legtöbb esetben például a ruhamosásból származó szálak, a kozmetikai termékekben lévő apró szemcsék, vagy a fóliák, zacskók és műanyag palackok lassú bomlási folyamatainak termékei fizikai és kémiai folyamatok végeredményeként. Mostanság már az állatok, sőt, az ember szervezetében is kimutatták ezeket a szemcséket.

Jó tudni

Svigruha Réka szerint még gyerekcipőben járnak azok a kutatások, amelyek a mikroműanyagok lebontását célozzák meg különböző mikroorganizmusokkal, például baktériumokkal, gombákkal. A kutató jelen pillanatban a megelőzésre helyezné a hangsúlyt, a szennyvíztisztító-telepeken a szűréseket, a szűrésberendezéseket fejlesztené, valamint úgy véli, sokkal környezettudatosabban kellene a műanyag termékeket használnunk például a vízparti nyári fesztiválok idején. A kevesebb műanyag használata már csak azért is indokolt a vízpartok környékén, mert azok a táplálékláncokon keresztül könnyen eljuthatnak az emberi szervezetig is.

Kapcsolódó
Brutális mennyiségű mikroműanyag van a szennyvízben
Kiemelten fontos a lakosság hozzájárulása a mikroműanyag szennyezés megelőzéséhez.