Mozaik

Ez a legtöbb díjat elnyert magyar fotó

A magyar fotográfia történetében abszolút rekorder Kerekes István fényképe, amely egy máramarosi kislányt ábrázol.

A fotó 2009-bent egy észak-romániai kis faluban készült, és azóta bejárta az egész világot. Öt kontinens 35 országban csodálták már a mosolygós Yelenát.

A portré eddig 35 országában 200 díjat nyert el.

Kerekes István a hirado.hu-nak elmondta, hogy ma is tisztán emlékszik arra a pillanatra, amikor meglátta portréja főszereplőjét. A kislány éppen a ház udvarán hintázott. A nagymamát megkérdezte csinálhat-e pár képet. Miután a válasz igen volt, 6 kép készült Yelenáról.
Yelena
Fotó: Kerekes István
A fénykép egyedülálló különlegessége, hogy a 72 elnyert aranymedálból 26 FIAP (Nemzetközi Fotóművész Szövetség) és 12 PSA (Amerikai Fotóművészek Szövetsége) arany.
Kerekes István az erdélyi Marosvásárhelyen született 1977–ben. Korán a versenysportra adta a fejét, előbb úszott, aztán atletizált. A kolozsvári egyetemista évek alatt vált igazán szenvedélyévé a fotográfia. A kezdeti természetfényképezés fokozatosan kiszélesedett a portré és szociofotóval.
Ő az első magyar fotográfus, aki megkapta a Nemzetközi Fotóművész Szövetség által a versenyfotográfia terén adományozott legmagasabb szintű kitüntetést, a FIAP Kiváló Művésze platina fokozatát.

Az elismert fotós további nagyszerű alkotásai a honlapján tekinthetők meg.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik