Mozaik

Megható történet bizonyítja, hogy az állatoknak is vannak érzelmeik

Ma már bizonyítható, hogy az állatok képesek szeretni, sírni és örülni, kétségbeesni és bizakodni.

Az állatszerető emberek biztosak abban, hogy az állatoknak vannak érzelmeik Jeffrey M. Masson és Susan McCarthy ” Mit érzenek az állatok?” című könyve sorbaveszi azokat az érzelmeket, amelyeket szeretünk kizárólag emberinek tulajdonítani, és megfigyelésekre valamint kísérletekre támaszkodva  bebizonyítja, hogy az állatok érzései széles skálán mozognak.

Több példa is bizonyítja, hogy az állatok akár olyan érzelmeket is átélnek, amelyből nem származik evolúciós előnyük.

Egy elefántcsordában volt olyan nőstény, amely napokig cipelt egy kis halott borjút. Csak akkor tette le, ha evett, vagy ivott. Ezért nagyon lassan tudott csak menni, de a többi elefánt mindig bevárta. Ez azt sugallja, hogy az állatok, akárcsak az emberek, néha előtérbe helyezik az érzelmeiket a túlélési esélyeik rovására.

Különböző megfigyelések is bizonyítják, hogy az állatok képesek szeretni és szenvedni, sírni és örülni, kétségbeesni és bizakodni. Az állatok szenvednek a magánytól, szerelembe esnek, csalódottak és bánatosak lehetnek, kíváncsiskodnak… egyszóval, éreznek.

Nemrégiben egy megható történet járta be a világsajtót

Az Insideedition oldalán megjelent cikk Benjamin Tipps lélekemelő történetét mutatja be. A fiatalember  munkából hazatérve vett észre egy mezőn fekvő tehenet.  Az állat szemmel láthatóan szenvedett, így Ben odament hozzá. Akkor látta, hogy halott borja mellett fekszik, és többszöri próbálkozás ellenére sem volt hajlandó mozdulni mellőle.

A férfit nagyon megérintette az állat látható szenvedése, és mellette maradt. Leült a tehén mellé, és hosszú ideig simogatta, vigasztalta. A felesége által készített fotók nem véletlenül járták körbe az internetet.

Fotó: Kayla Tipps

Fotó: Kayla Tipps

Az élet megható pillanata, mikor a tehén és borja újra egymásra talál
Elszakították őket egymástól, majd újra találkoztak. Csodás pillanatok!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik