Virágzó vidékünk

Csodájára jár az ország, világít az egri kerékpárút

Egy egyedülálló eljárásnak köszönhetően világít az egri kerékpárút egy szakasza. A megoldást egy egri vállalkozó fejlesztette ki, és itt alkalmazta először.

Nemrégiben írtunk a hollandiai több ezer fénylő napelemes bringaútról , ami Eindhoven városában készült. Ezt is nagyon szerettük, de az egriért most még többen rajongunk. Felnémetet és az egri belvárost összekötő szakasza, az ország első világító útburkolatú kerékpárútja- írja az Index.hu.

8ac7cd739313a21766ae0c023cc105d6

Az ötlet helyi fejlesztés. Kitalálója, Farkas Tibor elmondta, hogy az ötlet azt követően fogalmazódott meg benne, hogy egyszer külterületen biciklizve a sötétben elnézett egy kanyart, és elesett a kerékpárral. Miután tudta, hogy a közvilágítás telepítése aránytalanul drága megoldás az ilyen helyekre, ezért felfestésekkel kísérletezett.

Az ötletét már  2011-ben levédette, tíz év használati mintaoltalmat kapott rá, ennyi ideig kizárólag ő és vállalata kereskedhet a technológiával. A tízből négy év már eltelt, és arra az egy kilométeres egri szakaszra is csak Farkas Tibor nyomására, cége önköltségén került világító felfestés. Mint mondta, muszáj volt lépnie, máskülönben sosem lesz híre. A felnémeti szakasz most a referencia.

259b86d614e679c83620121f7f1f15fa
Fotó:livingroad.hu

Fotó:livingroad.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik