A városok egyre nagyobb területet foglalnak el a természetből, ami a légszennyezettség mértékét is növeli. A Bubla Éva által készített Lélegzésre kijelölt hely installáció az urbánus zöldterületek fontosságára és értékére mutat rá, miközben az ember és természet közti szimbiózist is sürgeti – írja az Építészfórum.
Bubla Éva az alkotás első verzióját még 2019-ben, Indonéziában dolgozta ki saját élményeiből kiindulva: Yogyakarta városában vett részt egy művészi rezidenciaprogramban, ahol saját bőrén tapasztalta a mértéktelen városi légszennyezettséget és annak egészségre gyakorolt hatásait. Ezért készítette el a „dohányzásra kijelölt hely” ellenpólusát, egy kisméretű, növényekkel inkubált tárgyat. A légzőmaszkkal ellátott üvegtartály szerkezete lehetővé tette a növények által megszűrt friss levegő közvetlen belélegzését.
Ezután 2023-ban Budapest két forgalommal erősen terhelt helyszínén is bemutatták: a lezárt pesti alsó rakparton, majd a Nyugati téren. Az alkotás városba való kihelyezése lehetővé beszélgetésre és gondolkodásra ösztönözte a járókelőket.
A Lélegzésre kijelölt hely egy erdei vadlesre hasonlít. Bemászva a tekintetünk szinte automatikusan az égre vándorol, oldalra nem láthatunk ki, csupán felfelé és lefelé – az égre és a földre. A korlátozott vizualitás segíti az elcsendesülést, a fókuszált figyelmet. A tulajdonképpen „semmit” nézve rájöhetünk, hogy ez nagyon is „valami”, a levegő is élettér; különböző, szabad szemmel nem látható organizmusoknak éltető közege. Ezt hangsúlyozza a kabinhoz készült hanginstalláció is, mellyel együtt lélegezve szinte félmeditatív állapotba kerülhetünk, miközben meghallgatjuk a levegő útját egy szokatlan, nem-emberi perspektíván keresztül.
Az installáció augusztus közepéig megtekinthető.