Télen sokunkban felmerülhet a kérdés: hogyan képesek a madarak elviselni a fagyos körülményeket csupasz lábbal? Jégen sétálnak, hóban álldogálnak, sőt, sok vízimadár a jeges vízben úszik, miközben látszólag semmi sem védi a lábukat a dermesztő hidegtől.
A madarak testfelépítése és viselkedése évmilliók alatt alkalmazkodott a hideghez, így a fagyos tél számukra nem jelent automatikusan életveszélyt – írja a Turista Magazin.
A hideg elleni első válasz: a mozgás
A madarak alapvető túlélési stratégiája a hideg ellen a vándorlás. A legtöbb faj nem várja meg a kemény fagyokat, hanem melegebb területekre húzódik, elsősorban azért, mert télen egyre nehezebb elegendő táplálékhoz jutni.
Ez a folyamat azonban gyakran felborul az emberi beavatkozás miatt. A rendszeres, sokszor indokolatlan etetés különösen a vízimadarakat tarthatja vissza a vonulástól. Az állatok számára ugyanis a könnyen elérhető táplálék erős motiváció: ha van mit enni, maradnak, még akkor is, ha a környezet egyre veszélyesebbé válik. A részben befagyott tavakon éjszakázó madarak így akár a jég fogságába is kerülhetnek, vagy kiszolgáltatottabbá válhatnak a ragadozóknak.
Toll és testhő adja téli védelmet
A madarak hideg elleni védelmének alapja a tollazat. A tollak között megrekedő levegő kiváló hőszigetelő réteget alkot, hasonlóan egy vastag téli takaróhoz. Hideg időben a madarak gyakran felborzolják tollazatukat, ezzel tovább növelve a szigetelő hatást.
Ehhez társul a télire felhalmozott zsírréteg, amely nemcsak energiatartalék, hanem hővédelmi szerepet is betölt. Nem véletlen, hogy sok madár ilyenkor fél lábon pihen: az egyik végtagot a tollruha alá húzva csökkentik a hőleadást.
De mi a helyzet a cingár pucér lábakkal?
A madarak lába teljesen másképp épül fel, mint az emlősöké. Kevés bennük az izom és a folyadékban gazdag szövet, amelyek könnyen áthűlnének. A lábak főként inakból és csontokból állnak, ami önmagában is csökkenti a fagyás kockázatát.
A valódi megoldás azonban a vérkeringésben rejlik. A madarak egy úgynevezett ellenáramú hőcserélő rendszert használnak. Ennek lényege, hogy a lábakba lefelé haladó, meleg vért szállító artériák szorosan a visszatérő, lehűlt vért szállító vénák mellett futnak. A két különböző hőmérsékletű véráram között így hőcsere jön létre.
Ennek köszönhetően a szívbe már felmelegített vér jut vissza, miközben a lábakba érkező vér eleve hűvösebb. Így a lábak hőmérséklete fagypont felett marad, de nem vesznek el értékes hőt a testtől. A rendszer rendkívül hatékony: a madár nem hűl ki, a lába pedig nem fagy meg.
Plusz segítség a túléléshez
Egyes fajok további módszereket is bevetnek. A sarkvidéki pingvinek például képesek szabályozni a lábukba vezető erek átmérőjét, így extrém hidegben is pontosan annyi vér jut a végtagokba, amennyi a túléléshez szükséges. Más fajok – például a gatyás ölyv vagy egyes fajdok – tollakkal borítják be a lábuk egy részét, tovább növelve a hőszigetelést.
Az emberi környezet plusz veszélyt jelent
Bár a természetes környezetben a madarak lába ritkán fagy meg, az emberi környezet új veszélyeket teremt. Fémkorlátok, mesterséges felületek, jeges szerkezetek esetén előfordulhat, hogy a madár lába odafagy a hideg felülethez. Ez nem mélyfagyás, inkább felületi sérülés, de a szabadulás közbeni rángatózás súlyos károkat okozhat az ízületekben és a szövetekben.
Korábban megírtuk, hogy miért lehetnek üresek télen a kitett madáretetők, több ezer madár gyűlt egy helyre a Balatonban, hogy mi a teendő, ha áttelelő gólyával találkozunk.
