Régóta ismert jelenség, hogy a macskák esés közben gyakran képesek megfordulni a levegőben, és végül a talpukra érkeznek. A tudomány több mint száz éve próbál magyarázatot találni erre a képességre, és bár a jelenséget már korábban is vizsgálták, a teljes magyarázat máig nem született meg. Egy friss kutatás új szempontból közelítette meg a kérdést – írja a Science Alert.
A macskák talpraesését először a 19. század végén tanulmányozták részletesebben. Étienne-Jules Marey 1894-ben a Nature hasábjain mutatta be azokat a fotósorozatokat, amelyek megörökítették, hogyan csavarodik meg egy macska a levegőben esés közben. A jelenség azért keltette fel a kutatók érdeklődését, mert első pillantásra ellentmondani látszott a perdületmegmaradás törvényének, amely szerint egy elszigetelt rendszer forgási mozgása külső hatás nélkül nem változhat.
A későbbi vizsgálatok matematikai modellek segítségével igazolták, hogy a macskák a testük különböző részeinek egymáshoz képest történő elcsavarásával tudnak megfordulni a levegőben, így képesek megváltoztatni a testhelyzetüket anélkül, hogy megsértenék a fizika törvényeit. Ezek a vizsgálatok azonban főként a fizika oldaláról közelítették meg a kérdést, a biológiai háttérrel kevesebbet foglalkoztak.
Ezen próbált változtatni a Yamaguchi University tudósainak új kutatása, melyben arra voltak kíváncsiak, hogy a macskák gerincének felépítése hogyan segíti az esés közbeni gyors fordulást.
A gerincben a titok
A vizsgálat során macskatetemek gerincét tanulmányozták. A kutatók külön elemezték a hátcsigolyák és az ágyéki csigolyák szakaszait, majd egy speciális berendezés segítségével azt is megmérték, mennyire csavarhatók ezek a gerincrészek. Az eredmények szerint a mellkasi szakasz jóval rugalmasabb: mozgástartománya körülbelül háromszor nagyobb, a merevsége viszont kisebb, mint az ágyéki részé.
A kutatók szerint a mellkasi gerinc nagyobb rugalmassága és az ágyéki szakasz viszonylagos merevsége együtt teszi lehetővé ezt a mozgássort. Bár a vizsgálat mintája viszonylag kicsi volt, az eredmények minden esetben hasonló mintázatot mutattak.
A tudósok úgy vélik, hogy ezzel közelebb kerültek annak megértéséhez, miként képesek a macskák ilyen hatékonyan korrigálni testhelyzetüket esés közben. A kutatás azonban még nem ért véget: a jövőben a bordák szerepét is szeretnék részletesebben vizsgálni, mivel ezek szintén befolyásolhatják a gerinc mozgékonyságát és a macskák különleges „talpraesési” képességét.
Korábban már írunk a cicák ragaszkodásának valódi okairól, arról is, hogy le kell-e vágni egy macska karmát, és arról is, miért alszik a gazdin szívesen egy cica.
