Biztos sokan ismerik azt a játékot, amely a következő mondattal kezdődik: „Amerikából jöttem, híres mesterségem címere…” majd két betűvel fejezi be a sorokat a játékos, ami mindig annak a mesterségnek a kezdő és utolsó betűje, amit majd el fog játszani, és a többiek pedig kitalálják, hogy vajon milyen munkáról lehet szó.
Mi még a Z generációt képviselő gyerekeinkkel is játszottuk ezt a kedves játékot, ahol már számtalan modernebb szakmát is elmutogattunk, mint az autóversenyző, fotós vagy kamionsofőr.
Most a Fortepan gyűjteményében az iparosokat, kisiparosokat bemutató képek között olyan kincsekre leltünk, amit nagyon nehezen találnánk ki. Volt olyan is, amit még megnevezni is nehéz.
A főterekre mérleggel kitelepülő vállalkozó, aki egy kis apróért bárkinek leméri a súlyát, vajon milyen iparág képviselője? Ahogy a bérházak udvarára zongorát behúzó ember is egy kicsit több mint egyszerű utcazenész.
A képek mellett pedig érdemes egy korabeli kötetbe is belelapozni.
A középkor óta a céhek voltak azok a szervezetek, melyek az iparosokat, kézműveseket tömörítették egy-egy közös érdekképviseleti csoportba. A céheket aztán véglegesen felszámolta egy 1872-es rendelet, majd ezt követően kezdtek el megalakulni a különböző ipartestületek.
Gelléri Mór, közgazdasági és ipartörténeti író, a magyar iparfejlesztés kiemelkedő alakja, így ír a magyar iparosokról 1887-ben megjelent „A magyar ipar úttörői” című művében:
„És elértük az időt, hogy ma már az iparos fogalma alatt nem csak a kérges tenyerű tipikus kézművest értik, hanem a művelt, képzett, a kor színvonalán álló s a legelőkelőbb osztályokkal egyenrangú, felvilágosodott polgárt.”
E gondolat nyomán ajánlja az író kötetét, hogy megismerve az elődöket, az iparosok tovább örökítsék a minőségi munkát. Úgy fogalmaz: „nemcsak mint közönséges munkásnak kell robotmunkáját leróni, hanem gondolkoznia kell ipara természetéről, be kell hatolnia mestersége titkaiba, fejlesztenie kell iparát, tökéletesítenie önmagát s így, a kor színvonalára emelni mind a kettőt”.
Gelléri Mór a kor iparosait hat kategóriába osztva mutatta be úgymint az élelmi és élvezeti szerek ipara (malomgyáros, szeszgyáros, cukorgyáros, tésztagyáros stb.), vas-, fém, és gépipar (vasöntő, harangöntő, gépgyáros, puskagyáros stb.), a fa-, bútor- és építési ipar (faiparos, kádár, kárpitos, műépítész stb.), a fonó-, szövő- és bőripar (gyapjúfonó, kékfestő, gombkötő stb.), a műipar (ötvös, órás, porcelángyártó, szobafestő stb.) és végül a forgalom és kereskedelem (biztosító igazgatója, nagykereskedő, vasutak alapítója stb.).
Azt, hogy 140 év alatt hogyan alakultak át az iparos, kisiparos szakmák, nem kell bemutatni, hiszen a mindennapjaink során, ebben a felpörgött fogyasztói társadalomban tömegével vásároljuk a különböző árukat, és sokkal többet találkozunk tömeggyártott termékekkel, mint kézművesek portékáival.
Hogy jól van-e ez így, mindenki döntse el maga, mindenesetre a galériát végignézve, a mai kor és a múlt iparos termékeit összevetve kirajzolódik egy kontraszt.
Legutóbb esküvői képeket lapoztunk fel a Fortepannal, de szánkóztunk is és a múlt iskoláiba is ellátogattunk.
