Életmód

Pálforduló: időjárás-, termés- és haláljósló nap a mai

Pál napját pálfordulónak is nevezik, utalván a bibliai történetre, amely szerint Saul az Úrnak tanítványai ellen lihegve Damaszkuszba ment keresztényeket üldözni.

Az úton hirtelen nagy fényesség vette körül. Leesett a lóról, és látomásában szózatot hallott:

Saul, Saul, miért kergetsz engem?

Az élmény hatása alatt megtért, és a kereszténység nagy térítő apostola lett.

Ez Pál fordulása, ettől kezdve a zsidó Saul helyett római nevét a Paulust használta és ő lett Pál apostol. Megtérése után ugyanolyan hévvel hirdette az új tanítást, mint ahogy addig üldözte. Ilyen céllal jutott el Korinthusba is.

A néphagyományban

Időjárási, csillagászati tartalma is van ennek az ünnepnek.  Ekkorra már mögöttünk a tél több mint fele, s várható, hogy az idő lassan enyhül, közeleg a tavasz.

Az időjárási jövendölések, mondókák világosan utalnak erre. A legismertebb Pál-napi regula így hangzik:

Ha Pál fordul köddel, az ember meghal döggel.

A hajdani dögvészekre való jóslás is benne van a szövegben. Állatokra vonatkoztatva is ismert:

Ha Pál fordul köddel, jószág hullik döggel.

MTI/Komka Péter

A laskóiak összefoglalták a csíziók lényegét egy versben:

Pál fordulása, ha tiszta,
Bőven terem mező, puszta,
Ha szeles, jön hadakozás,
Ha ködös, embernek sírt ás,
Ha pedig esős vagy nedves,
Lesz a kenyér igen kedves.

A szélvihar háborút jelentett: hogyha szeles pálfordulás, akkor lészen hadakozás.

A Bács megyei Topolyán ezen a napon jósolnak a medvével. Ha kisüt a nap és előjön a medve, még negyven napig lesz hideg.

Pálkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, mint a nap süssön be

– tartották például Kecelen.

MTI Fotó: Soós Lajos

Kissé morbid szokás a haláljóslás pálpogácsával.

Ha ki akarnánk próbálni, minden családtag számára pogácsát készítenénk, amelybe libatollat tűznénk. A szabály az, hogy akinek a tolla megperzselődik sütés közben, arra betegség, akié megég, arra pedig halál vár a következő esztendőben.

A tollaspogácsa készítésének más alkalmai is vannak: szilveszterkor is lehet vele rémisztgetni, Luca napján lucapogácsa néven ismerik.

Szerző: Tánczos Erzsébet, kiemelt kép: MTI/Varga György

Olvasói sztorik