Tavasszal egyre több erdőjáró akadhat elárvultnak hitt őzgidákra. Sajnos sokan úgy próbálnak segíteni rajtuk – olvashatjuk az Erdomentok.hu felhívásában -, hogy hazaviszik a kicsinyeket. Ne tegyük! Az esetek zömében ugyanis a jó szándék sajnos a gidák elpusztulásához vezet.
A gidák többnyire májusban egy kilogramm körüli testtömeggel jönnek világra, mivel az őznél jellemző az ikerellés, de az egyes és a hármas ellés is előfordul. Az anya, amíg a gidák meg nem erősödnek, keveset mozog. Fontos számára a takarás és a nyugalom, a gidákat gyakran elfekteti, naponta 8–19-szer szoptatja, a kicsik 10–12 napos kortól követik anyjukat.
Úgy tűnhet, hogy az anyjuk magukra hagyta a gidákat, de nem ez a helyzet
Az őz, miután gidái születtek, a szoptatás során megnövekedett tápanyagszükséglet fedezéséhez kénytelen igen gyakran táplálkozni. Ilyenkor a gidákat magukra kell hagynia, éppen ezért a Természet úgy kódolta őket, hogy mozdulatlanul lapuljanak a fűben. Ha ilyenkor megfigyeljük őket, akkor az édesanyjuk pont ugyanezt teszi velünk. Figyel valahonnan, ahol nem vesszük észre őt, és addig nem tér vissza kicsinyeihez, míg mi a közelben (sőt távolban) vagyunk. Éppen ezért tűnhet úgy, hogy a kicsik árvák, és juthatunk arra a téves következtetésre, miszerint meg kell őket mentenünk.
A megmentett őzeket azután sok esetben hiába juttatják el megfelelő helyre, mert csak igen kis százalékban sikerül életben tartani őket, és az ilyen fiatalon nevelésbe vont példányok visszavadítása is lehetetlen, így az életben maradt állatokat is örök fogságra kárhoztatják.
A főszabály tehát – tanácsolják a szakemberek:
Ha magányosnak tűnő gidákat találunk, akkor nézegessük néhány másodpercig, esetleg kattintsunk el egy-két VAKU NÉLKÜLI!!! fotót, majd anélkül, hogy megérintenénk őket (mivel ezzel is halálra ítélnénk a kicsiket, hiszen a visszatérő anya az idegen szag miatt eltaszítja őket) távozzunk jó messzire!
Címlapfotó: pixabay.com
