A Nógrád megyei Litkén élő Kanyó Alfonzné már fiatalon megpróbálkozott a virágkötészettel, horgolt, varrt, majd amikor 2008-ban elveszítette állását a csuhéfonás ihlette meg. Egy fővárosi ajándékbolt kirakatában pillantott meg egy csuhéból készült lovas figurát, s akkor úgy döntött, hazatérve megpróbál ő is olyat készíteni. Ez kiválóan sikerült: az produktumot látva ismerősei megkérték, nekik is készítsen hasonlót.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="665" width="1000" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Aztán belekezdett. A termékskála mára szélesre terebélyesedett, melynek egy részéből a paraszti világot bemutató csuhébabák köszönnek ránk. Találunk köztük nagymosást végző, köpülő, gerebenező, fonó, rőzsehordó, gyúrást, tésztanyújtást végző parasztasszonyt, mulatozást, gazdaembert juhászkutyával és bottal. Gyönyörű életképeket is alkotott Nóra asszony, köztük a betlehemi jászollal, paraszt lagzival, húsvéti locsolkodással, Szent István alakjával, húsvéti locsolkodással, kalapos úri kisasszonnyal, íjászkodó magyar ősökkel és a kürcsi őskalács műhellyel, amelyet egy berlini nemzetközi kiállításon is bemutattak.
Gyakorlatilag mindent megformálok, amit eltervezek, vagy amit megrendelnek – említi a csuhéfonó. – Egyforma alig van munkáim között, elsősorban az egyediségre törekszem. Minden elkészült darab alapja a kukoricacsuhé, ám a díszítéshez raffia, fa, cirokszár, makk, dióhéj, fenyőkéreg szükséges, és dolgozom gyékénnyel is. A makkból kalapot készítek a megformált figurának, a fenyőkéreg pedig jó alapanyag például egy miniatűr hegedű kivágásához.
Kanyó Alfonzné ma már ismert alkotója a hazai kézműves társadalomnak. Rendszeres résztvevője országos kiállításoknak, de munkáit több külföldi vásáron is bemutathatta a közönségnek. Sikeres pályázatával három alkalommal érdemelte ki a Kézműves Magyar Remek elismerést, manapság pedig a népművészet mestere cím megszerzésére koncentrál.
A kézműves egyik legelhivatottabb támogatója és segítője volt a 2015 nyarán Litkén átadott Margaréta Alkotó- és Tájháznak. Az abban látható gyűjtemény egy maroknyi csapat szorgos gyűjtőmunkájának eredménye. A néprajzi kiállítás többek között betekintést nyújt a kenderfeldolgozás kellékeibe a gerebentől a szövőszékig. A textiles gyűjteményben láthatóak a palóc viselet egyes darabjai, szőttesek, valamint spanglis cipő. Az épületben megtekinthető a helyrajzi és csuhé kiállítás is.
Mivel mára csak könyvekből vagy idős emberek elmondásából tudunk némi betekintést kapni a múlt varázslatos világába, amikor szüleink, nagyszüleink a természet adta lehetőségeket kihasználva, rendkívül kreatív módon készítettek használati tárgyakat és gyerekjátékokat, ezért mi, kézművesek törekszünk ezt a hagyományt ismét feleleveníteni és az érdeklődőkkel megosztani. Rohanó világunkban fontosnak tartom hagyományaink ápolását és továbbadását, mert egy ország továbbélése csak tárgyi- és szellemi kultúrájának megőrzésével lehetséges – mondja el küldetésének, szakmai elhivatottságának lényegét.
Kanyó Alfonzné valóban mesterien hajtogatja, formázza és csomózza a kukoricacső erős rostú leveleit. Szívesen teszi, mert szereti a csuhét, hiszen az nedves állapotában jól formálható, az élettelen anyag élővé varázsolható. Nóra asszony vallja: aki ezt a tevékenységet végzi, az tudja, milyen nyugalmat, békességet nyújt az ember számára.