Életmód

Egy asszony, aki otthagyta a város zaját, és vidékre költözött kecskéket nevelni

Ha ezt a cikket munka közben vagy az odafelé vezető úton olvasod, akkor te minden bizonnyal még csak álmodozol az egyszerű életről.

Leanne Lauricella lépett is. Farmján ma már több tucatnyi kecskét nevel, élményeit pedig az Instagramon osztja meg a nagyérdeművel.

Számára minden akkor kezdődött, mikor férjhez ment és párjával átköltöztek New Jersey egyik külvárosába.

A gazdaságok és a közeli legelők kíváncsivá tettek. Férjemmel ellátogattunk egy birtokra, ahol kecskéket is tartottak, én pedig azonnal beleszerettem ebbe a világba

– mondta Lauricella a People magazinnak.

The GOA wants to wish a very happy birthday to my niece Abbey. HAPPY BIRTHDAY!! 🎉🎁🎂💕 A photo posted by Goats & Friends (@goatsofanarchy) on Jan 1, 2016 at 7:21pm PST

A hölgy néhány év alatt életmódot váltott, 2014-ben pedig örökbe fogadott két kecskegidát, melyeket munka után lelkiismeretesen gondozott otthonában. Hónapokkal később pedig úgy döntött, otthagyja állását, hogy minél több időt tölthessen Jax és Opie társaságában.

A jó fizetésemet adtam fel a semmiért. Csak lépkedtem a magas sarkú cipőmmel a sárban, és fogalmam sem volt, mihez kezdek majd.

Mára már kecskéi mellett egy pónilova, egy mini szamara, két nyuszija és egy disznója is van. A nap nagyrészét velük töltik, akik cserében jól szórakoztatják.

Bár meg szeretném mutatni, milyen jó móka állatokkal körülvéve élni, senkit nem ösztönzök a felelőtlen tenyésztésre. Nem szeretem a kecskegidákat aukciókon látni.

Mint korábban említettük, Lauricellának Instagram-oldala is van, mely Goats of Anarchy névre hallgat és élmény ránézni az összes posztolt fotójára.

Mom, when is Santa coming? A photo posted by Goats & Friends (@goatsofanarchy) on Dec 24, 2015 at 9:14am PST

Good morning 😊

A photo posted by Goats & Friends (@goatsofanarchy) on Dec 19, 2015 at 5:24am PST

Wet hair don’t care A photo posted by Goats & Friends (@goatsofanarchy) on Dec 18, 2015 at 5:13am PST

Taking this little nugget to the doc today to see if we can figure out what the problem is. I just got the most disturbing phone call. I had an appointment scheduled at Alpha Vet in Alpha, NJ with Dr. L, and he had the receptionist call to cancel my appointment with him because he didn’t like something I said on my Instagram page. A while back I mentioned that Opie had been misdiagnosed as having arthritis in his knee when he actually had a fractured elbow. By the time I found a doctor to give the correct diagnoses, the injury was no longer treatable and Opie will live with a bit of lameness for the rest of his life. Although I mentioned no names or spoke no harsh words, Dr. L’s feelings were hurt and he is willing to let baby Prospect suffer as a consequence. I’m disgusted at the lack of professionalism and compassion. Thankfully I was able to get an appointment with a much more qualified doctor this afternoon. Wish us luck!

A photo posted by Goats & Friends (@goatsofanarchy) on Dec 15, 2015 at 10:17am PST

Lord help me 😭😭😭 A photo posted by Goats & Friends (@goatsofanarchy) on Dec 10, 2015 at 11:40am PST

I’ve got my eye on you… “bruh”

A photo posted by Goats & Friends (@goatsofanarchy) on Dec 7, 2015 at 7:06pm PST

Piney pouts when it’s raining outside #pineythepoutypiggy A photo posted by Goats & Friends (@goatsofanarchy) on Dec 1, 2015 at 10:32am PST

“Hellooooo 🎶 can you hear me?🎶” #adele

A photo posted by Goats & Friends (@goatsofanarchy) on Nov 23, 2015 at 4:30pm PST

Juice is every bit as tough as he looks. Nobody messes with Juicy Juice! A photo posted by Goats & Friends (@goatsofanarchy) on Nov 16, 2015 at 2:43pm PST

#hitthequan 🎶 (is it just me, or does Ansel look like he has 3 front legs?)

A photo posted by Goats & Friends (@goatsofanarchy) on Oct 26, 2015 at 12:51pm PDT

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik