Reménykedjünk, hogy nem rázza meg szakállát az időjósló Gergely

Régi időkben a gyerekek acélt és tűzkövet tartva kezükben így köszöntöttek: “acélt hoztam, tüzet ütöttem kegyelmeteknek”. Az acélt úgy  vágták  földhöz, hogy az egy darabig forogjon: a tavaszba forduló napot idézték meg vele.

A Gergely napot köszöntő fiúkat Gergelyesnek hívták, a hóvirág pedig a népnyelvben Gergely-napi virág volt.

Gergely, az időjósló

A hagyomány úgy tartja, ha Gergely megrázza a szakállát – azaz március 12-én havazik –, akkor még áprilisban is hó lesz.

Megfigyelték azt is, hogy a „Gergely-napi szél, Szent György-napig él.”

Zalaszentbalázs szőlősgazdái szerint a Gergely napján metszett tökékről sok szőlőt lehet majd szüretelni.

Hideg ide vagy oda, a búzát, a rozst, a hüvelyeseket és a palántás növényeket már elültették Gergely napján.

Feléledt a hagyomány, a szokás tovább él

A nap ünneplését IV. Gergely pápa rendelte el 830-ban, aki elődjét, I. (Nagy) Gergely pápát, az iskolák alapítóját, a gregorián éneklés megteremtőjét az iskolák patrónusává tette.

Régen Gergely napján vetélkedőket tartott a diákság, diákpüspököt is választottak Gergely emlékére. A gyermekek katonást játszottak, a várost, falut körüllovagolták. A gergelyjárás az iskolás gyermekek toborzó és adománygyűjtő színjátéka volt. „Szent Gergely vitézei” verselve, énekelve új diáktársakat toboroztak az iskolákba.

Manapság az elsősök mennek el az óvodába, és „toborozzák” a nagycsoportosokat. Ez kedves felélesztése a szokásnak, mely így tovább él.

Tánczos Erzsébet írása.

A Gergely napról további információkat a szerző blogjában találsz.