Az országban máshol nem is készítik. De talán Európában sem. Vannak persze utánzatok, hozzák Kínából, Romániából, de az nem ugyan az. Hogy miért? Nágel Józsefné, Margit néni mesélt erről.
Hárman voltunk testvérek. Iskola után leültünk és segítettünk a szüleinknek. Mindenkinek meg volt a dolga. Ki a szárát fűrészelte, ki nyakalta, ki gömbölygette. A maga kora és képessége szerint. Akkor még nem voltak gépek. Mindent kézzel kellett készíteni. Ma már a fák is nagyobbak és a gép is sokat segít. Vannak itt a faluban, akik ebből élnek, már mindent géppel csinálnak. Mi részben gépekkel, részben kézzel dolgoztunk mindig.
Sohasem hagyták abba a fakanalak készítését?
Mi nem. A munka után, – mert mindig volt napszám, csemetekert, mikor mi – nekiálltunk és készültek a fakanalak. Most már nyugdíj mellett, én is teszek hozzá egy keveset, de az egyik fiam vette át a munka nagy részét. Tudja, itthon is van mindig tennivaló. A másik fiam beteg, ő is itt van velünk, no meg főzni is kell, meg a házkörül is ténykedni kell.
Aztán meg ezeken felül egyesületet is kell vezetni…
Az is van, bizony, nem régen, de van. Jött ide Pásztóról egy fiatalasszony a művelődési házból, és azt mondta, hogy Margit néni, össze kell fogni a falut, meg kell őrizni az emlékeket. Bottyán Katika volt, aki azóta is itt van velünk és segít minket. Egyébként az a sok minden, amiket összeszedtünk elfeledődne. Elkezdtük a tárgyakkal, szokásokkal, aztán tájház lett belőle. Meg még énekelünk is, szoktunk menni ahová hívnak a fakanalakkal, még olyan is van, hogy főzünk.
Ha már a főzést említi Margit néni milyen speciális mátrakeresztesi ételeket szokott készíteni?
Sokféle van, de ami régről maradt, az a krumpli ganca túróval, a barátfüle, krumpli laska, túrós lepény meg a palenta. Ezt hívják tócsninak is, de mi másként készítjük.
Felmérem a tepsit és ahhoz megfelelő mennyiségű krumplit reszelek ( közepes tepsihez kb 1 kg. a szerk) annyi liszetet szitálok hozzá, hogy a krumpli levét felszívja, tojás, só és összekeverem. Ezt a masszát beleöntöm az előzőleg fagyos zsírral kikent tepsibe és beteszem a sütőbe. Amikor sül és megszárad a teteje, akkor meglocsolom olajjal. Lehet bele tenni fokhagymát, vöröshagymát, borsot, majorannát, bármit amit szeretnek, de én nem szoktam. Tudja régen az asszonyok takarékosan, egyszerűen főztek. Kelt tészta volt a sütemény. Tortáról nem is hallottunk, csak vagy ötven éve.
A fiatalok bekapcsolódnak a munkába? Járnak az egyesületbe, vagy éreznek kedvet a fakanalassághoz?
A mai fiatalokat csak a számítógép érdekli. Nem járnak azok sehova. Van itt két család, akik a fakanalakból élnek, ők igen, ők csinálják. A többi nem. Elmentek már Pásztóra, ott építkeztek, ide csak a szülőkhöz jönnek, ha jönnek. Van, aki messzebb ment, Pestre, vagy külföldre. Azokat jó soká nem látjuk. Sírnak is sokszor a faluban.
Jönnek viszont a turisták, akik kíváncsiak, hogy hogyan készül a fakanál. Körülnéznek, érdekli őket, szeretnek itt lenni. Van, aki nyaralónak házat is vesz itt.
Mi a titka a keresztesi fakanálnak?
Nincs annak titka. Napon szárítjuk a fát, vagy ha tél van, akkor is természetes módon, csak bükkfával dolgozunk. Kicsit nehezebb, mint a puhafából készültek. Vannak már most, akik utánozzák és gyorsan akarnak sok pénzt keresni. Könnyen munkálható puha fával dolgoznak, ami aztán ha otthon főznek vele, használják, akkor sokszor az első alkalommal tönkre megy. Hozzák be Romániából, Kínából. Nem jók. Én mindig azt mondom, azt nézzék, hogy kemény legyen és jól kidolgozott.
Ha csak a szemét nézném, a csillogását, a tüzét húszévesnek gondolnám. Ha kidolgozott kezeit, talán száz is lehetne. De egyben az egészet nézve és hallgatva ízes beszédét látom az embert és benne sok olyan értéket, ami talán majd velük együtt, a sok-sok Margit nénivel elmegy a sírba. Mert a mai fiatalokat csak a számítógép érdekli. Drága Margit néni!
Remélem, hogy vannak olyanok a felnövekvők között is, akik meglátják és alkotják a maradandót, megbecsülik a múltat és jól élik a jelent.
Hogy ha majd ők is nyolcvan évesek lesznek, olyan legyen a szemük tüze, mint a húszévesé, a kezük, mint egy százévese, de a lelkük örök.
