A falu végén vályogból épült, nádfedeles házikóban élt egy szegény házaspárA férj beteges volt, hol dolgozott, hol nem. Sokszor a betevő falatjukat alig tudta megkeresni .
Felesége mosni, takarítani járt, miközben sorra születtek gyermekeik, egyik kicsi, másik pici, így az édesanya egyre ritkábban tudott munkát vállalni, hisz annyi munka akadt a sok gyermek után, hogy azt alig győzte.
Lassan múltak az évek egyre nagyobb szegénységben nevelgették gyermekeiket. Az évek múlása sok gyászt hozott a falu széli kis házban lakó családra.
Egy járványos betegség sírba vitte két kis gyermeküket. Az édesapa egyre betegebb lett a fájdalom elgyengítette, és ő is meghalt.
Az özvegyen maradt édesanya éjt nappallá téve dolgozott, hogy megkereshesse mindennapi betevő falatjuk árát, és gyermekeit tisztességgel felnevelhesse. A csonka kis család nagy szeretetben élt édesanyjuk rajongásig szerette őket, mindent megtett gyermekeiért. Boldog volt szegény asszony, mikor gyermekeit maga körül látta, ilyenkor minden fájdalmát, fáradtságát elfelejtett.
Hálásak is voltak a gyermekek édesanyjuk iránt, kivéve a legnagyobbik leányt, aki igen sok bánatot okozott édesanyjának. Szófogadatlan, lusta leány volt,. édesanyja hasztalan kérte a jóra, nem fogott rajta a szép szó. Ahogy nőtt egyre engedetlenebb lett, mikor felnőtt, akkor az úgynevezett jó barátok között még gonoszabb lett.
Nem akart dolgozni, mindig csak henyélt.
Egy szomorú napon a lány barátaitól hazatérve, azzal állt édesanyja elé, hogy neki sürgősen pénz kell. Szegény édesanyja, aki nem sokkal azelőtt ért haza fáradságos munkájából, s bizony csak annyit keresett, amennyivel egy darab kenyeret tudott venni a gyermekeknek. elcsukló hangon csak annyit mondott:
Honnan adjak édes gyermekem neked pénzt, hiszen alig tudtam egy darab kenyeret venni, okosabban tennéd, ha munka után néznél s nem henyélnél egész nap.
A lány tovább követelőzött, s mert édesanyja nem tudta teljesíteni kérését, kezet emelt rá, de, mikor édesanyja könnyes két szemébe nézett, megtorpant és kirohant a házból.
Az áldott édesanya sok keserves munkával, sok átsírt álmatlan éjszaka árán, becsülettel felnevelte a gyermekeit, mindannyian becsületes munkás emberek lettek.
De a szegény asszony öröme azonban nem volt teljes, mindennap hazavárta az eltévelyedett leányát, s mert nem jött, napról napra többet szomorkodott miatta. Lassan-lassan a nehéz élet felőrölte a szegény asszony egészségét és egyik nap aztán ágyhoz verte a betegség, erőtlen volt, keze reszketett s beszélni is alig bírt már.
Gyermekei könnyes szemekkel ültek körülötte betegágyán. Lázas ajkai még akkor is ezt suttogták:
Nézzetek csak ki, gyermekeim, hogy nem jön-e az én lányom az úton?
Várta, szünet nélkül, megtévedt gyermekét, azzal az erős hittel, mellyel csak egy édesanya képes.
És nemhiába várta, Isten meghallgatta a haldokló édesanya imáját. Eljött az édesanyja halálos ágyához a hálátlan leány, meggyötörve az élet csapásaitól, megöregedve, fájó szívvel, bűnbánóan borult édesanyja dolgos két kezére s sírástól fuldokló hangon könyörgött bocsánatért.
A haldokló édesanya magához ölelte a megtért leányát de már nem hallotta, mert lelke már fent járt a fehér felhők felett halkan szálló angyalok vitték oda, ahová azok juthatnak csak be kik bűntelen fehér lélekkel halnak meg.
És mikor eltemették az édesanyát, ágyában a párnája alatt egy csomagot találtak. Tele volt pénzzel, amit hosszú éveken át keserves, nehéz munkával keresett és szájától megvonva a falatokat, gyűjtötte össze. Mellette egy papírdarabkára ez volt írva:
– Ha meghalok, ezt a pénz adjátok át eltévelyedett, leányomnak mind, mert neki gyűjtöttem szegénynek.
A leány megrendülve vette tudomásul édesanyja üzenetét, s e pénzből – semmit el nem véve – állíttatta a fehér márványtömböt édesanyja sírjára, ezzel a felirattal:
