Serfőző Tamás Facebook-oldalán találtuk a bejegyzést, mely azt gondoljuk, szívet-lelket gyönyörködtető olvasmány.
„Sziasztok! Szeretnék elmesélni egy történetet, ami hazafelé nyaralásból történt meg velem és feleségemmel, Serfőzőné Lukács Viktóriával. Hazafelé tartottunk Csíkszeredáról, ahova hivatalosak voltunk egy csodálatos esküvőre. Csíkszereda és Székelyudvarhely között, az út szélén megálltunk egy mézárusnál, mert vásárolni akartunk az otthoniaknak székelyföldi mézet.
A mézárus egy idős, mosolygós székely férfi volt. Én már akkor eldöntöttem, hogy A méz megvásárlása után illedelmesen nyújtottam a kezem, kezet fogtunk, majd bemutatkoztunk egymásnak.
Józsi bácsit megkérdeztem, szabad-e egy fényképet csinálnom róla és a bódéról. Kicsit félve kérdeztem, mert közben eszembe jutott, hogy biztos az összes arra járó magyar turista ezt szeretné, és fogok kapni egy fintort vagy egy visszautasítást. Az is bennem volt, hogy a székelyek kedves emberek, mert addig az összes az volt, akivel találkoztunk. Józsi bácsi válasza egyszerű volt és célratörő.
Persze fiam, az nekem nem fáj.
Ekkor nagyon boldog lettem, és nevettem is egy jót. Elindultam volna fényképet készíteni, mire odaszólt a feleségemhez, hogy egy kérése lenne. Ekkor megfordultam, és én is figyeltem, mi lenne az.
Azt kérdezte, hogy fel lehet-e rakni a fotót az internetre, és hogy sokba kerülne ez nekünk?
Erre én és a feleségem mosolyogtunk és mondtam, hogy ez semmibe sem kerül. Akkor szeretné, hogy felkerüljön, és írjuk a kép alá, hogy:
Boldog ez a székely, de a szíve fáj!
Ekkor a mosoly lefagyott az arcomról, megfordultam, hogy ne lássa, hogy a szám a mosolyról a sírás küszöbére állt. Elindultam egy pár méterre, ahonnan a fotót készítettem, közben meg iszonyatos görcsöt, fájdalmat éreztem a gyomromban a szomorúságtól. Ezt az érzést nem lehet leírni. Elkészítettem a fotót, majd a feleségem készített rólunk egy közös képet.
Elbúcsúztunk. A találkozás körülbelül 10 perc lehetett, de meglátogatja Székelyföldet, találkozni akar a székely emberekkel. A hazafelé tartó úton végig eszembe volt ez az egésztörténet, és még most is, ahogy leírtam.
Valamit elfelejtettem: elkérni Józsi bácsitól a lakcímét. Arra kérek mindenkit, aki arra jár és találkozik Gábos Józseffel, mondja el neki: felkerült az internetre az, amit kért!”
