Merj élni, merj szeretni és soha ne nézz hátra

Marta és Sebastian 62 éve házasok. Szeretetben, egymás iránti tiszteletben. Gyönyörű történet Baszkföldről.
Kapcsolódó cikkek

Lélekemelő történetet tett közzé blogján Balogh Boglárka világutazó újságíró, akinek korábbi, afrikai kalandjairól ITT ÍRTUNK. Ezúttal egy igazán emberi “kalandját” küldte el nekünk. Érdemes elolvasni!

xxx

Néztem ezt a kettesben duruzsoló, egymásnak szépen felöltözött házaspárt, akik az esti borukat itták Baszkföld egyik kicsi bárpultjánál, és képtelen voltam levenni róluk a szememet. Meghittségük megbabonázott. Marta beszéd közben finoman megérintette Sebastian karját, mindegyik pintxonak a felét a férfi tányérjára tette, és mielőtt belekortyolt volna a poharába, csinos mozdulatokkal megtörölte a száját fehér textil zsebkendőjében.

Az este folyamán, mikor a bár már tele lett, a tömeg egymás mellé sodort minket. Míg Arya Sebastiannal a baszk autonómiáról beszélgetett, Marta kettejük életéről mesélt.

Tudja Kedves – kacsintott rám hamiskásan, és húzta közelebb bárszékét az enyém mellé – nem volt ez szerelem első látásra. Voltam oda én már Sebastian előtt másért is. De benne volt egyfajta megrendítő szenvedély, merész akarat, vállalt őszinteség, ami folytán egészen és feltétel nélkül adta át magát mindennek: a munkának, az életnek, a szerelemnek.

Tisztelet, szeretet, öröm

Sebastian az ETA, baszk ellenállási szervezet tagja volt évtizedekig. Mi itt mindannyian Baszkföld Spanyolországtól való teljes függetlenségéért harcoltunk, békésen, ki hogy tudott. De amikor már gyilkosságokkal, emberrablásokkal, bombamerényletekkel, autókba rejtett pokolgépekkel próbálták meg a szervezet tagjai felhívni magukra a figyelmet, Sebastian kilépett tőlük.

Ő az egymás iránti tiszteletet, szeretetet, s az ebben lelt örömöt hirdette, az embereket nem rangjuk, vagyonuk vagy hovatartozásuk alapján, hanem jellemük szerint értékelte. Neki nem voltak gondosan kiépített, fontos kapcsolatai, nem vágyott rájuk, és nem is volt rájuk szüksége, mert szorgalma és kitartása révén mindent elért, amit elérhetett.

Ugyanannál a baszk újságnál, az Eginnél dolgoztunk mind a ketten, ismertük már egymást néhány éve, de végül egy közös munka hozott minket közelebb. Egy riport alkalmával találkoztunk Amaiaval, a neve azt jelentette, végzet. 13 éves volt, de már lőtt sebek voltak a karján. Spanyol rendőr apjával tartottak az iskolából hazafelé, amikor az ETA szeparatista ágának tagjai egy utcai összecsapás alkalmával tüzet nyitottak rájuk. Emlékszem, ahogy Sebastian leguggolt mellé, felhúzta mellkasán az ingét, és megmutatta azt a késhelyet, amit még gyermekkorában szerzett Bilbao utcáin egy kamaszkori verekedésben.

Baszkföld autonómiáját hirdető plakátok mindenütt megtalálhatóak Észak-Spanyolországban

Mi a szeretet, a szerelem, a kitartás és az élet?

Amaia elmosolyodott, kézen fogta Sebastiant, és megkérdezte, hogy belenézhet-e a fényképezőjébe. Szinte pillanatok alatt barátok lettek, én meg szerelmes.

62 éve vagyunk házasok – néz Marta férje felé. Egy pillanatig pihenteti rajta a szemét, önkéntelenül hátra simítja hófehér haját, majd mikor a férfi feléje fordul, és poharát rá emeli, szeretettel visszamosolyog.

Tudom – fordul újra hozzám – maguknak ez a hosszú idő szinte elképzelhetetlen. Mi még megtanultuk a saját tapasztalatainkból mi a szeretet, a szerelem, a kitartás vagy mi az élet.

Nem bántani akarom, de a maga generációja nem sokat fog látni az igazi világból.

A komputerek és az okostelefonok minden érzelmet kiölnek.

Maguk már egy gépiesített nemzedékké fejlődnek, aminek nincs más szórakozása csak a számítógép mögé bújt arctalan rosszindulat vagy a magamutogatás. Ha meg ezekbe belefáradnak egyszer, akkor majd ahelyett, hogy élményeket szereznének, beérik mások életével, történeteivel, és hogy ne unatkozzanak, folyton becsapják egymást.

Ne vegye zokon, amit mondtam. Látom, maga nem ilyen – érinti meg békítőlég a kezemet Marta. Különben nem jött volna ide hozzám.

A mi szerelmünk titka Sebastiannal az, hogy mielőtt hozzámentem, akkor tényleg eldöntöttem, hogy bármi történjék is, mindvégig kitartok mellette. Nem csak jobb híján, nem azért, mintha nem lett volna választásom rajta kívül. Nem hozzá akartam hűséges lenni, hanem magamhoz, az álmaimhoz, a világhoz, amiben hittem.

Néztem a csillogó szemeit az esküvőnkön, ahogy lágyan a kezeit a kezeim köré fonta, és tudtam, hogy soha, senkinek sem lesz akkora hatalma felettem, hogy az egyetlen embert, aki a legjobbat érdemli a világon, megbántsam. Az évek alatt megtanultuk egymás mellett, hogy a hűség a legszebb emberi tulajdonság, és néha a legfájdalmasabb is.

Azért tartottam ki, mert ez volt a döntésem, amikor felébredtem mellette nap, mint nap, amikor szerelmesek voltunk, vagy hazudtunk egymásnak, vagy keserűséget okoztunk a másiknak. És akármi történt, újra és újra őt választottam, ő pedig engem, mert a hűséget, mint a járást, vagy az őszinteséget meg lehet tanulni, aztán ismételni kell.

Kitartani az örökösen változó ember mellett

Ez a szerelem, tudja? Amikor kitartunk egy örökösen változó ember mellett, egy örökösen változó kapcsolatban és egy örökösen változó világban, addig, amíg hazugság nélkül azt tudjuk mondani a másiknak: szeretlek.

Marta egy pillanatig elhallgatott, maga elé nézett. Forgatta a poharat a kezében, és valamin gondolkodott. A középkorú társaság mellettünk egyre hangosabb lett, a frissen készült pintxos tálak, amiket a pincérek újra és újra kihozták a konyhából másodpercek alatt tűntek el. Ma este mindenki ingyen ihatott és ehetett, mert megváltozott a menüsor, ezt tesztelte a konyha rajtunk, vendégeken.

Pintxos, azaz alkohol mellé felszolgált baszk falatkák

Soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha…

Marta még tűnődött, hogy mondja vagy ne mondja, végül elvett egy bundás tonhalszeletet, öregesen megnézte, hosszú ujjaival a szájába tette, majd miután lenyelte a falatot, és megbizonyosodott róla, hogy Sebastian nem hallja, azt mondta:

Remélem, Kedvesem, maga józanabb annál, mint hogy az Igazi meséjében higgyen. Tudja, miről beszélek, ugye? Arról a megszámlálhatatlan szerelemnek a lehetőségről, ami keresztezi majd az életét, és soha nem fogja tudni, mi lett volna HA, csak azt fogja ismerni, aminek a megfelelő idő és tér majd helyet enged. Az ember érezhet és mindig is fog érezni vonzalmat mások iránt, függetlenül attól, hogy boldog párkapcsolatban él-e vagy sem.

Aki mást mond, az hazudik.

A szerelem a legigazibb művészet

Értse meg, Drágám, ki kell nőni egyszer az ösztönlétből, azonban ehhez bátorság, egy jó adag önbizalom, és elhatározás szükséges, amit sajnos nagyon kevesen látnak be.

Én ma is azt mondom, mind közül a szerelem az legigazibb művészet: szeretni anélkül, hogy birtokolnánk, közel lenni anélkül, hogy elnyomnánk, szabadságot adni anélkül, hogy elválnánk, és mindvégig együtt maradni. Sokan ezt soha nem tanulják meg.

Mikor Marta búcsúzóul megölelt, és a lelkemre kötötte, ha legközelebb erre járunk, megkeresem, majd a következő a szavakkal engedett el:

Maga még olyan fiatal, egy egész élet előtt áll. Hallgasson egy öregasszony szavára! Merjen élni, merjen szeretni, és soha ne nézzen hátra!

Balogh Boglárka jelenlegi kalandozásáról Facebook-oldalán naprakész információk találhatók.