Életmód

Ma este egy órára elsötétül a Föld

A 2007-ben indult WWF-kezdeményezés mára a világ legnagyobb önkéntes akciójává nőtt ki magát. Tavaly 178 ország vett részt a Föld Órája mozgalomban, amelynek szimbóluma a 60 perces sötétség, célja azonban az azon túlmenő energiatakarékosság – olvasható az esemény honlapján.

Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket.

2011 óta a kezdeményezés kiegészül egy másik felhívással is, melynek lényege, hogy tegyünk fogyasztás-csökkentési, környezetvédelmi fogadalmat az év többi napjára is. Fő célja nem az egy óra alatt elért aktuális fogyasztás csökkentés, hanem a figyelemfelhívás, hogy mindennapi életünket mennyire átszövi a túlzott, és voltaképpen fölösleges energiahasználat.

Milliárdok csatlakoznak

2007 óta az éghajlatváltozás még komolyabb mértéket öltött. A tavalyi év rekordokat döntött több szempontból: a legforróbb év volt az átlaghőmérsékletet tekintve, a jégtakaró a sarkvidéken az eddigi legkisebbre zsugorodott, és melegrekord dőlt meg a világ számos pontján.

A Föld Órája résztvevői száma 2016-ra elérte a 2,4 milliárd főt, több mint 7000 település bevonásával.

Az akció az elmúlt években olyan sikereket aratott, amelyek hosszú távon határozzák meg a jövőnket. Galápagos szigetén már betiltották az eldobható műanyag zacskó használatát, Indiában és a Fülöp-szigeteken számos család otthonában a napenergia biztosítja a világítást, Argentína partjainál egy 3,4 millió hektáros tengervédelmi terület óvja a tengeri élővilágot, Uganda szívében pedig megalapították az első Föld Órája erdőt helyi közösségek segítségével. A valódi eredmények azt igazolják, hogy a mozgalom képes az éghajlatváltozás elleni küzdelmet egy magasabb szintre emelni, és nemcsak közösségek, de vállalatok, sőt még kormányok bevonását is megalapozni.

Föld Órája eskü

Én, a Föld lakója, fogadom, hogy mostantól még inkább figyelek a környezetemre. A természet erőforrásaival okosan gazdálkodom, a pazarlást kerülöm. Az energiatakarékosságra mindennap odafigyelek. A tudatosságot a vásárlásaim során is komolyan veszem. Az otthonomban, a munkahelyemen, és mindenütt, ahol megfordulok, figyelek arra, hogy a tudatos fogyasztás határozza meg lépéseimet, és a környezetemet is erre ösztönzöm.

Március 25-én este 20:30-kor lekapcsolom a felesleges fényeket, és csatlakozom a Föld Órája közösségéhez. Ezzel kijelentem, hogy a jövőben a Föld kincseire vigyázok, fenntarthatóan élek, és ezzel saját jövőmet is védem. Hiszek benne, hogy együtt lehetséges!

A hazai lakások 19 százalékal több hőenergiát fogyasztanak a az uniós átlaghoz képest. A WWF Magyarország az önkormányzatok szerepére, hazai fűtésrendszerek és a hőszigetelés hiányosságaira hívja fel a figyelmet.

A helyi önkormányzatoknak tehát idén nemcsak a hagyománnyá vált lekapcsolásban, és a saját szemléletformálási programokban lesz szerepe. A WWF Magyarország egy felmérést indít március 25-én, amely során az önkormányzatok nemcsak a hazai körkép kialakításához járulnak hozzá, de nyereményekben is részesülhetnek, amelynek részleteit később hozza nyilvánosságra a szervezet.

Az ország végső energiafogyasztásának közel 40 százalékáért az épületek a felelősek, az épületek fogyasztásának háromnegyedét pedig a fűtés teszi ki. 

A szélsőséges időjárás azonban nem feltétlenül jelentene többletköltést a fűtés esetében, ha az épületek szigetelése megfelelő lenne.  A hazai lakásállomány azonban nem felel meg a napjainkban elvárható hőtechnikai követelményeknek.

Az önkormányzati épületek nagy fűtött alapterülettel rendelkeznek, és a lakásállományhoz hasonlóan csak minden ötödik épület tekinthető korszerűnek. Ezért a jelentős fűtési költség az önkormányzatokra hatványozottan igaz. Egy kisebb 1-2 ezer fős település esetében az éves gázszámla több milliós tétel is lehet (5-10 millió Ft).

Az alábbi települések jelezték csatlakozásukat:

Bag, Balaton, Bejcgyertyános, Bezedek, Bonyhád, Borsodnádasd, Budapest, Cigánd, Dozmat, Dunakiliti, Ecséd, Eger, Feked, Gerendás, Gógánfa, Gyöngyös, Győr, Hajdúhadház, Hajdúszoboszló, Harkakötöny, Hollóháza, Kazincbarcika, Kincsesbánya, Kistelek, Kisvárda, Martfű, Mogyoród, Mohács, Mórahalom, Mosonszentmiklós, Muhi, Nagyecsed, Nick, Nógrádsipek, Nyírbátor, Nyíregyháza, Ócsa, Öskü, Patca, Pécel, Pilis, Pitvaros, Pusztaszabolcs, Ràbakecöl, Ruzsa, Sikátor, Siófok, Solt, Somogyhatvan, Százhalombatta, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Szombathely, Tarján, Tata, Tatabánya, Tiszaföldvár, Újkígyós, Uppony, Vértesboglár, Veszprém

Kiemelt kép: debreceni református Nagytemplom / MTI

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik