Életmód

Erdővé varázsolta a sivatagot a világtól elszigetelt közösség

A dzsungel egy méhe. A trópusokon a levegő olyan, mint a meleg méz: nyúlós, ragacsos. Úgy tölti meg a füleket, hogy a külvilág hangjai többé nem számítanak. Az egész világból érkeznek ide emberek: emberek, akiknek a hétköznapi élet már nem elég.

A fenti sorokat Néha Hirve stockholmi származású fényképésztől idéztük, aki ét hónapot töltött el az indiai Sadhana falujában, egy külvilágtól elzárt, százfős közösségben Dél-Indiában.

Az egykoron fákkal borított területet a 18. századtól európai telepesek szállták meg és városokat építettek a régió trópusi erdői helyére, ami komoly elsivatagosodást eredményezett.

A környező települések tulajdonképpen kihalásra voltak ítélve, ám 2003-ban egy izraeli férfi, Aviram megváltóként érkezett Sadhanába, és eldöntötte, hogy újraerdősíti a területet.

2015 óta több mint harmincezer fát ültettek el önkéntesek segítségével a falu környékén.És mint a svéd fotós írta beszámolójában, az erdő többet jelent a helyiek számára, mint az átlagos embernek.

Ez a földdel kapcsolatban álló egyszerű környezet minden nehézségen átsegíti őket

– fogalmazott Hirve.

Városi lányként alkalmazkodnia kellett a közösség lassú, csendes mivoltához, és a korábbiakkal ellentétben a jelenben élt, fotózott, és nem munkája végeredményére koncentrált.

Maga is meglepődött, hogy milyen gyorsan sikerült átállnia az alternatív életmódra. Internetet nem használt, csak vegán ételeket fogyasztott, és kipróbálhatta, milyen egy biciklipedált tekerve a dél-ázsiai fűszeres szószféleséget, a csatnit elkészíteni 40 fő számára.

Részévé váltam a közösségnek, azt tettem, amit ők is. Főztem, takarítottam, fákat ültettem, ami ráadásul hasznos is volt. A sajátjuknak tekintettek, nem egy valakinek, aki odament hozzájuk fényképezni.

Elmondása szerint a legfantasztikusabb, legmágikusabb megörökített pillanat az volt, amikor egy éppen dolgozó férfi bedugta a fejét egy facsemetének szánt kiásott gödörbe. Ruhája mintái tökéletesen beleillettek a környezetbe. Egy metafora, melyben az erdő egy borítékká válik, és megóvja az embereket a világtól.

Fotó: Néha Hirve

A projektnek megvoltak persze a maga nehézségei is. Egy ponton olyan meleg volt a hőmérséklet, hogy Hirve elkezdte félteni a gépét, amit végül egy közeli falu fagyizójában tudott lehűteni.

A fényképész a felvételekkel szeretné felhívni az emberek figyelmét, hogy gondolkozzanak el életmódjukon és kerüljenek minél közelebb az anyatermészethez.

A jelenleg zajló környezeti változások miatt alternatív megoldásokra van szükségünk.

A helyiek szépségápolóként és a hőség ellen is használják az iszapfürdőt

Fotó: Néha Hirve

Bernard pózol a kertjében. Partnerével 1994 óta sikerült helyreállítaniuk 8 hektár erodált földterületet külső segítség nélkül

Fotó: Néha Hirve

Szúnyogháló az erdőben

Fotó: Néha Hirve

A közösség egyik kunyhója, amely kizárólag természetes anyagokból épült

Fotó: Néha Hirve

Ciaran gitározik a könyvtárban

Fotó: Néha Hirve

Kapu az erdő szélén.

Fotó: Néha Hirve

Shaizaf templomba megy a szüleivel – Ő a négy izraeli nővér egyike, aki nem részesül a hagyományos oktatásban

Fotó: Néha Hirve

Johnny az 1970-es években érkezett a régióba Ausztráliából

Fotó: Néha Hirve

Szárad a törött dió a napelemekkel körülvett háló alatt

Fotó: Néha Hirve

Louann egykerekűzik

Fotó: Néha Hirve

Elena meditál az erdőben

Fotó: Néha Hirve

Egy fiatal banyán ölel körül egy másik fát

Fotó: Néha Hirve

Lise a naplementében

Fotó: Néha Hirve

(National Geographic)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik