Amikor Lyubov Morekhodova tehenei elvándorolnak, a 76 éves asszony felkapja a korcsolyáját és átsiklik a befagyott Bajkál-tavon. Dacolva a faggyal, a néni hátratett kézzel csúszik a jégen, miközben szemével keresi a csordáját.
Korcsolyái nem mai darabok: még 1943-ban készültek. De Morekhodova büszke a tartósságukra és a kivitelezésükre.
A néni a tó partján nőtt fel, majd hosszú évek munkája után 2011-ben tért vissza, amikor nyugdíjba vonult egy irkutszki gyárból. Azóta egyedül éli itt a napjait.
Csak ülök a konyhában és nézem a tájat. Boldoggá tesz, jó hangulatom lesz tőle. Mindig arra gondolok, ha valaki itt lenne mellettem, biztosan azt mondaná: milyen gyönyörű, milyen elképesztően gyönyörű!
– mesélte a bábuska.
Mint mondja, nyáron sokan megfordulnak arrafelé, és mindenkire rászól, hogy szedje össze maga után a szemetét, mert az a tóban kötne ki.
A nénit olykor meglátogatja fia, de a hideg évszakban jórészt az állatok jelentik számára a társaságot. Ugyanakkor nem úgy tűnik, mintha ez zavarná.
Mindenem megvan itt. A hátam mögött hagyhattam volna az egészet, amikor a férjem meghalt, de nem tudtam megtenni. Tisztában voltam vele, hogy nagyon nehéz az élet erre, a szüleim is keményen dolgoztak. Mégis hogy hagyhatnám itt? Mégis hogy?
– tette fel a költői kérdést Morekhodova.
Azt pedig csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a körülmények valóban meglehetősen zordak, ugyanis a napokban -16 Celsius-fok körül alakul a tónál a nappali hőmérséklet.
