Ma van 2018 első tízmilliószoros napja

Ezen a napon minden gondolatunk, szavunk és cselekedetünk nagyobb erővel hat, mint az év többi napján.

A tibeti szerzetesek évente négy tízmilliószoros napot határoznak meg a buddhista hagyományok szerint. A Nagy Buddha-napokat a tibeti naptár alapján minden évben az első, a negyedik, a hatodik és a kilencedik holdhónapok 15. napján ünneplik

Idén az első tízmilliószoros nap az első holdhónap 15. napjára, március 2-re esik.

Tibeti neve Chötrül Düchen, magyarul a vajmécsesek ünnepe. A hagyományok szerint Tibetben ilyenkor jakvajból készült gyertyákat készítenek és a virág-, madár- vagy faalakú lámpásokat meggyújtva emlékeznek meg Buddha tetteiről, amelyeket követői hitének megerősítésére hajtott végre.

Ezen a napon minden gondolatunk, szavunk és cselekedetünk nagyobb erővel hat, mint az év többi napján, ezért fontos, hogy legalább 24 óráig ne foglalkozzunk negatív dolgokkal.

Az év első tízmilliószoros napja a telihold erejével egyesülve támogat minket.

Segítséget kapunk, hogy teremtő képességünket álmaink szolgálatába állítva olyan világot építsünk, ami a legnagyobb jót hozza el nekünk. Mivel a Telihold az elengedés ideje, így most minden régi, korlátozó mintát engedjünk el. Lehetőséget és energetikai támogatást kapunk most arra, hogy minden olyan dolgot elengedjünk, ami nem szolgálja tovább személyes fejlődésünket. Legyen az partneri kapcsolat, barátság, munkahely, viselkedésminta, vagy az otthonunk.

Ezen régi dolgok elengedésével és a tibeti nap tízmilliószoros teremtő erejével most teljesen új dolgokba kezdhetünk, és új életet teremthetünk.

Hogyan teremtsünk ezen a napon?

Idén még május 29-én, július 16-án és október 30-án lesz tízmilliószoros nap.

Bölcs tanmese egy tölgyfa életéről
És igen, az légy, aki vagy!

Kiemelt kép: Thinkstock