Gyékényszálakból születnek a tápéi művésznő szobrai

Csodás népmesék és mondák földje Tápé, a Tisza mentén fekvő kis falu, ahol a gyékényes mesterségnek évezredes hagyománya van. Legtöbb ősi vízparti településünkön, így itt is a halászat mellett a gyékényből szőtt és vesszőből fonott használati tárgyak adták a legfontosabb bevételét az embereknek. Az 1973-ban Szegedhez csatolt Tápé házi műhelyeiben készítették a korabeli városi piac kofáinak gyékényszatyrait, szőnyegeit és kaspóit.

Tápé a szegedi nagytáj hagyományokban leggazdagabb néprajzi szigete. Társadalmi, gazdasági fejlődésének lassú menetével megtartotta viszonylagos zártságát. Tájszólását, viseletét, szellemi örökségét, szokásait kitartóan őrizte hosszú évszázadokon keresztül. “Gyékényből szőtt falu”-ja lett az országnak. E vízparti egyszerű növényből készültek itt háztetők, szakajtókosarak, szatyrok, bölcsők, vízjáró csónakok, méhkasok, fekvőhelyek, koporsók, szemfödelek, lábbelik, haszurák, vagyis mindenféle védőtakarók. 

Itt született és szülőfalujában él Török Gizella, akinek gyékényből szőtt pompás tárgyait nemcsak hazánkban, hanem Nyugat-Európában és a tengeren túl, az USA több nagyvárosában is megcsodálhatta a közönség. Egyedi alkotásai a gyékényes mesterség kiemelkedő remekei, igazi mesterművek.

Itt születtem, ahol a gyékényfeldolgozásnak több mint ezer éves hagyománya van, Tápén majdnem minden család foglalkozott ezzel az ősi mesterséggel. Már kisgyermekként rácsodálkoztam a gyékényszövésre, de a gyékényből szatyor helyett mindig valami mást, valami „többet” szerettem volna készíteni

– meséli Török Gizella, a tősgyökeres tápai.

A művésznő szülei és nagyszülei is gyékényszövéssel foglalkoztak, tőlük tanulta meg az ősi kézműves mesterség alapjait. A szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola kerámia szakára járt, ahol gyakran jelent meg vállán átvetett, maga készítette gyékény táskáival, melyek alapanyagát valódi bőrcsíkokkal kombinálta, színesítette. Gizellában már tizenévesen sokszor felmerült a gondolat, alkalmas lehetne ez a csodálatos alapanyag nemcsak szatyrok és szőnyegek, hanem más tárgyak – akár képzőművészeti alkotások – nyersanyagának is. Úgy gondolta, ha például agyagból, vagy fából a megszokott használati eszközök mellett szobrok is széles körben népszerűek, miért ne lehetne gyékényből is bonyolultabb formákat, akár körplasztikákat készíteni.

Sok idő és kísérletezés után találta meg azt a kifejezési formát, amit figurális fonásmódnak nevezett el. Ekkor már tudta, ez az amit régóta keresett: a gyékényből szőtt szobrok megformálásának gyakorlati tudása.

Gyékényszobraimmal egyrészt tisztelgek őseink előtt, akik a megélhetés miatt dolgoztak ezzel a csodás alapanyaggal, másrészt ezzel tudom kifejezni érzéseimet, és meggyőződésem, hogy a gyékény műalkotássá nemesedhet

– fogalmazta meg ars poeticáját a lokálpatrióta iparművész.

Az alapanyagok beszerzése fontos kérdés. A különböző munkákhoz más-más minőségre van szüksége, ezért több helyről vásárolja a gyékényt, melyhez kiegészítő anyagként, sást, és kákát is felhasznál.

A természet csodálatos anyagokat biztosít, csak észre kell venni, és dolgozni vele. Finom színeket kölcsönöz munkáimnak, a föld és napszínei jelennek meg a síkban fonatokkal létrehozott faliképeimen, a munkáim témái az emberek, akik körülöttem élnek.”

– vallja a művésznő.

A tápéi gyékényszobrász alkotásainak legkülönlegesebb és legértékesebb darabjai mindenképpen a figurális kompozíciók. Az iparművész természetes ősi alapanyagú szobraival, ezek tematikai –  és formagazdagságával, valamint esztétikai értékükkel egyedülálló művészeti teljesítményt ért el. Magyarország mellett világviszonylatban is kuriózumnak számítanak gyékényfigurái. Fontos kiemelni a szobrok anatómiai pontosságát, mely a művész középiskolai képzőművészeti stúdiumainak egyenes következménye.

Egy szakmailag felkészült és évtizedek alatt kiforrott stílusú, kreatív népi iparművész ötletgazdag világával ismerkedhetünk meg. Szobrai témái közül fontos kiemelni az anya-gyermek kapcsolatát és a szegedi nagytáj népművészeti, népmesék ihlette darabjait.

Gizella fiatalon néptáncos volt, korai lépései több mozgalmas, táncos kompozíciójáról is visszaköszönnek.

Légies, elegáns, kalapos nőalakjai a századforduló utolsó egységes művészeti stílusát, a szecessziót idézik, kettős – férfi-nő együttes – kompozíciói viszont a korábbi, romantikus irodalom érzelmesebb történeteit juttatják eszünkbe. A „magas művészetet” képviselő, klasszikus szobrai mellett figurális fonásmódjának kedves, ötletes darabjai a gyermekek számára készült játékok, és díszek, valamint az öltözékkiegészítők, táskák, fonott ékszerek. Ide sorolhatók kisebb állatfigurái, melyek leggyakrabban nyuszit, őzeket vagy szarvasokat mintáznak.

Török Gizella sokoldalúságát mutatja, hogy a gyékényszövés mellett akvarelleket is készít, agyagból kisplasztikákat mintáz, sőt egy időben drótfonat szobrokkal is kísérletezett. Csodálatos versében így vall szerelmének (a gyékénynek) és szülőföldjének szerves kapcsolatáról:

Török Gizella: Gyékényszálak tánca

A föld befogadta, felnevelte,

eső áztatta, nap érlelte,

szellő simogatta, szél ringatta,

ember észrevette, learatta.

a kéz felemelte féltve,

dolgozni, alkotni mindenki kedvére.

Táncolt az ijan közt, táncolt a sodrásban,

vígan kergetőzött szobrok fonásában,

a földgolyót is körbefonta mára,

hírét vitte szövésnek, fonásnak.

Legyen tisztelet múltnak és jelennek,

becsülete a gyékénynek, és az ügyes kezeknek!

Török Gizella a helyi Tápai Gyékényes Műhely vezetőjeként évtizedek óta teszi közkinccsé a vidék gyékényes mestereinek tudását. A gyékényszövő műhely hagyományőrző tagjaival gyakran járnak az ország más vidékein, bemutatókkal népszerűsítik a gyékényszövést, és öregbítik Tápé hírnevét.

Kiemelt kép: Frank Yvette