Mindenszentek, Halottak napja, kegyelet. Amíg mi krizantémmal és gyertyagyújtással emlékezünk az eltávozott lelkekre, addig Mexikóban táncot járnak és ünneplenek ezen a napon. Ott nem a félelemről szól az ünnep, hanem az újjászületésről. Más kultúra, más hagyomány, de egy valami közös, miszerint addig él az ember, amíg emlékeznek rá.
Müller Péter talán a legszebben és legmeghatóbban ír a témában:
Nincs halál. És nincsenek halottaink. Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment. Átköltözött. Akit szeretsz, az van.
Szándékosan nem azt mondom, hogy akit „szerettél” – mert a szeretet nem múlik el soha. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét – s ő is azt teszi majd, mert ha valóban szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál.
Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat, vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok! A lélek világában nincs elmúlás, így öregség sincs. Fiatalok ők. Ahogy lelked mélyén te is fiatal vagy. Akkor is, ha a tükör nem ezt mutatja. A rózsa csak a kibomlott Rózsa – a hervadó már nem az. Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: „Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!”…
„Kedvesem! Közöttünk vannak! Csak ez az ostoba, mai, beszűkült ‘racionális’ kor hiszi, hogy a halállal minden megszűnik. Nem igaz! A lélek végtelen úton jár, s a halállal nem hal meg. Él, csak nem abban a komor érzékvilágban, ahol még te élsz….”
„Egyszer egy évben láss a szíveddel, s akkor megérint a bizonyosság – bármilyen átváltozás történt is, és bármilyen messzire ment is az, akit szeretsz, mégis veled van. A rádió adóvevőnél sem számít a távolság, ha jó a vétel. Akit örökre elvesztettnek hittél – ott él veled.’”
Címlapfotó:pixabay.com
