Életmód

Mit csinálnál, mikor öt szarvas néz szembe veled? A fotós fényképez

Korábban a témában:

A természetfotósok talán egyik kedvence a szarvasok megörökítése. Hazánk tájain erre több lehetőség is van. A Dunántúl déli felén, valamint Bács-Kiskun megye hozzá csatlakozó nyugati részén él az ország gímszarvasállományának fele, mintegy 30 000 állat. A dám elsősorban a Dunántúl ligetes jellegű lomberdeiben él, a dámszarvas hosszúra nyúlt, lapátszerű agancsa jelentősen különbözik minden más szarvasétól. Különlegessége, hogy három különböző színben is előfordul. Ritkán (ezerből mindössze három), de hazánkban is előfordul a fehér, és a sötétszürke színű dám is, de a legjellemzőbb szín a barna.

Vendégírónk, Keller Dávid sorai és fotói visszaadják azt a pillanatot, amit csak kevesen élnek, élhetnek át. A természet elbűvölő varázslatát, azaz egy örömteli találkozást a dámokkal, köztük egy fehér színűvel.

A kedvenc élményem ami az erdőn ért. Minden pillanat gyönyör, ami ott talál, de ez a sok különleges élmény közül is kiemelkedik.

Fotó: Keller Dávid

Letelt a munkaidő. Rögtön hazaindultam a fényképezőgépért és a mínuszokban elindultam a közeli erdőbe. Felmentem oda, ahol a hegy gerincén egy szóró található. A pára minden lélegzetvétel kifújása után az arcom előtt gomolygott. Két óra múlva már teljesen átfagytam. Csontig hatolt a hideg. Jégcsapok lógtak a les tetejéről.

A nap már nem csillantotta meg rajtuk sápadt fényét, de így is, mintha gyémánt pengéjű tőrhegyek lettek volna, amik úgy lógtak bele a késő délután óráinak minden pillanatába, hogy ámulatba esett mindenki, aki csak belefúrta a tekintetét a csodálatos jég képződménybe. Vékony hótakaró lepte a hegy ormát. A fák ágait is dér fogta körül. A szóróra nem jött ki egy vad sem ezidő alatt. Rettentően fáztam. Az ujjaim elgémberedtek és a térdem is.

Mikor már úgy éreztem, hogy ültő helyemben megfagyok, akkor feladtam és hazaindultam. Ebben közre játszott az is, hogy már kezdett szürkülni. Kortyoltam a termoszomban melegen tartott teámból, hogy az erőt adjon s felmelegítsen. A meleg ital átjárta a testem. Hátamra vettem a táskám, miután a termoszt visszahelyeztem belé és elindultam visszafelé a Nagy-rét irányába. Lemásztam a lesből és megfordulva láttam messziről, hogy egy fehér alak a fehér hó takarásán kívülre lép.

Angyal, a fehér dámvad!

– gondoltam magamban. Balkéz felé takarásba húzódtam az út mellé.

Fotó: Keller Dávid

Itt valamivel magasabb volt a hó, mert nem volt letaposva. Megfagyott a talajszinten a növényzet is, ami nem vált előnyömre, mert igencsak roppanósra fagyott. Lassan elindultam Angyal felé. A bokrok elég jól takartak engem, így viszonylag folyamatos lehetett a haladásom. Már nem törődtem a hideggel.

Időnként kikukkantottam a bokrok takarásából, hogy felmérjem a vad pozícióját. A távolság kétszáz méter volt hozzávetőleg. Tovább kellett lopnom a távot. Még nagyjából ötven-hatvan métert cserkeltem és ott leültem a horgászszékemre, amit mindig magamnál hordok az erdőbe. Vártam, mert az én irányomba haladt mégha lassan is, de biztosan. Ekkor figyeltem fel arra, hogy ott van vele Ördög is; a sötétszürke dám és egy harmadik, akit Rozsdának neveztem el, mert ő a megszokott vadas szinű dámvad volt.

A három színváltozat egy helyen !

– ujjongva vettem tudomásul gondolatban.

Felém tartottak lassan.

Mikor olyan távolságra értek, hogy már a fényképezővel is megérte őket “megörökíteni”, akkor elkezdtem exponálni. Folyamatosan járt az ujjam a fényképezőgép exponáló gombján. Le sem vettem a szemem a fotómasina keresőjéről. A keresőbe bámulva egyszercsak mozgásra lettem figyelmes. Nagytestű, barna vadak.

– Gímszarvasok, bikák!

Fotó: Keller Dávid

A két rőtvad önszántából sétált bele a látószögbe. A dámok felfigyeltek rájuk és észrevettek engem is, ahogy a gímszarvasok is. Utóbbi elkerülhetetlen is volt, mert nagyjából tőlem tizenöt-húsz méterre váltottak ki a földútra.

Csend volt. Olyan csend, amilyet még soha nem hallottam.

Csak én voltam és ők. Néztük egymást, és senki nem mozdult. Én voltam, a két gímszarvas bika és a három dámbika.

 

Fotó: Keller Dávid

Amikor ott ültem, szemtől szemben az erdő csodás vadjaival, akkor kiballagtam az idő múlásából és minden pillanat egy emberöltőnek tűnt. Nem mozdult semmi. Sem a szél, sem én és az öt fenséges vad sem. Ott voltunk, s én ottragadtam a pillanatban.

Címlapfotó: Keller Dávid

A hűséges szarvas minden télen visszatér a 80 éves nénihez
A mesébe illő történet 3 éve kezdődött.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.