Életmód

Kevés az esély a vidéki strandok és fürdők május 4-i nyitására

Az április 30-án megjelent kormányrendelet értelmében vidéken május 4-től látogathatóak lesznek a strandok és a szabadtéri fürdők. A termalfurdo.hu által megkérdezett fürdők és a Magyar Fürdőszövetség szerint azonban legjobb esetben is csak hetek múlva nyithatnak ki.

Előbb engedélyeket kell beszerezni

A strandok nyitása békeidőben sem történhet meg egyik napról a másikra, mivel minden esetben a NEAK (korábban ÁNTSZ) engedélyére van szükség abban az esetben, ha egy medencét újra használatba akarnak venni. A strandok nyitását egy akár több hetes tesztelési időszak előzi meg, amelynek során több alkalommal is laboratóriumban vizsgálják a vízminőséget, az engedélyt pedig csak tökéletesen fertőzésmentes medencékre adják ki. A tesztidőszakot a strandok április elején elindítják, ha májusban ki szeretnének nyitni, a jelenlegi helyzetben azonban legjobb esetben is csak május 4-én lehetne bejelentkezni a NEAK-nál, ráadásul többen is arra számítanak, hogy az átfutási idő idén hosszabb lesz, mivel minden fürdő egyszerre akarja bevizsgáltatni a vizét.

Balatonfenyvesi strand – Fotó: MTI/Varga György

Ezen kívül a kényszerű leállás miatt több helyen előrehoztak olyan karbantartási munkálatokat, amelyeket vagy később terveztek, vagy különböző okokból régóta szerettek volna elvégezni. A Gyulai Várfürdőben például 61 éve nem volt teljes leállás, így most lehetőségük van néhány régi műszaki berendezést kicserélni, medencék árnyékolóit korszerűsítik. Kisebb árusító bódékat is lebontottak, a helyüket parkosítják, így nagyobb lesz a zöldfelület.

Szabályozásra várnak

Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy milyen szabályokat kell majd betartaniuk, illetve betartatniuk a fürdőknek, ha kinyitnak. Eleve szigorú higiéniai előírások vonatkoznak rájuk, amelyeket a legtöbb helyen saját hatáskörben fokoztak is februárban és márciusban, mielőtt a járványügyi helyzet miatt időlegesen bezárni kényszerültek.

A jelenlegi helyzetben mindenki arra számít, hogy a szabályok tovább fognak szigorodni.

Harkányi Gyógy- és Strandfürdő – Fotó: MTI/ Kálmándy Ferenc

A Magyar Fürdőszövetség kidolgozott egy javaslatot ezzel kapcsolatban, amelyet az MTÜ-n keresztül felterjesztett a jogalkotóknak. Balogh Zoltán, a Fürdőszövetség főtitkára konkrétumokat nem szeretett volna elárulni addig, amíg a rendelet nem jelenik meg, de az irányvonalakról annyit elmondott, hogy azt tartották szem előtt, hogy a szabályozás összhangban legyen az általánosabb előírásokkal, például a megfelelő távolság tartásával, illetve a veszélyeztetett csoportok védelmével.

Nem lesz tömeg

A termalfurdo.hu által megkérdezett fürdővezetők közül többen is úgy kalkulálnak, hogy az eredeti befogadóképességüknél lényegesen kevesebb vendéget engedhetnek majd be egyidejűleg a strandok területére, illetve a medencékben is kevesebben tartózkodhatnak majd, mint ahányan egyébként elférnének. Tömegtől tehát garantáltan nem kell tartanunk.

Az idősebbekre továbbra is vonatkoznak a korlátozások, így a 65 év fölöttiek az eddigi információk alapján valószínűleg nem látogathatják majd a strandokat.

A Gyulai Várfürdő – Fotó: MTI/Rosta Tibor

Nagy kérdés, egyelőre hogy a fedett vagy akár a kiúszós medencék kinyithatnak-e, ahogy azt sem lehet tudni, hogy a zárt öltözők és zuhanyzók hogyan működhetnek majd.

Mikor nyitnak?

A fentiek miatt biztosat egyelőre senki nem tud mondani a nyitással kapcsolatban. A makói Hagymatikum igazgatója, a mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdő marketingvezetője és a Gyulai Várfürdő igazgatója is a pünkösdi hosszú hétvégét jelölte meg a legvalószínűbb nyitási időpontként, de hozzátették, hogy ez a még nem ismert részletszabályok és a fent említett engedélyek beszerzésének függvényében módosulhat. A Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben azonban a július 1-i időpont a legvalószínűbb jelen pillanatban.

A Zalakarosi Fürdőben egyelőre nem mertek időpontot mondani, ahogy a debreceni Aquaticumban sem, igaz ott épp egy gigaberuházás keretében épül teljesen új szabadtéri strand.

Egri Termálfürdő – Fotó: MTI/Komka Péter

Budapesten és Pest megyében a kijárási korlátozások életben maradtak, így az itt található strandok csak később kezdhetik meg a felkészülést a nyitásra. Ebbe a körbe tartozik például a Leányfalui Fürdő is.

Többen említették, hogy abban az esetben is megnyitnak, ha az a korlátozott vendégszám miatt eleve csak veszteségesen tehető meg, igaz ezt olyan fürdők vezetői jelentették ki, ahol a település bevételeinek jelentős része a fürdőre épülő turizmusból származik.

A pontos szabályozás megjelenését mindenki május 4-re várja, így akkor még biztosan nem nyitnak a strandok, de már többet fogunk tudni a nyitási időpontokról.

Kiemelt képünkön a Zalakarosi Fürdő – Fotó: MTI/Varga György

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik