Somodi Ágnes másfél évvel ezelőtt költözött haza egy viszonylag huzamosabb ideig tartó svájci munka után. Hirtelen ötlettől vezérelve történt, maga sem tudta, mit fog itthon csinálni, csak azt érezte, hogy itthon van a helye. Kereste a lehetőségeket, nyitott szemmel járt.
Már évek óta figyelemmel kísért egy házat, ami a szülőfalujában, Mártélyon állt, abban az utcában, ahol a bátyja a családjával él. Az 1800-as évek végén vályogtéglából épült lakatlan parasztház volt, épp olyan, mint az utcában sok másik. Ahogy teltek az évek egyre menthetetlenebbnek tűnt az állapota.
Ezeknél a házaknál a szárazbejáróra lépünk be, majd a konyhába és onnan vissza az utcai szoba felé. Sajnos az utcában elbontottak egy pár házat, mégis 10 házat sikerült megőrizni közel eredeti állapotában. Ezt a házat sokan szerették volna már megvenni, viszont a tulajdonosok nem adták. Egy isteni sugallat hatására mégis beleegyeztek, hogy én megnézzem, és a külső állapothoz képest a belső rész, különösen a födém, egész biztató állapotúnak tűnt
– mesélt a kezdetekről Ágnes, aki, miután megnézte a házat, ajánlatot tett, majd a bútorokkal együtt meg is vette.
Az egésznek volt egy kis lutri-felhangja, mert a bútorok a plafonig voltak pakolva és csak egy pici ösvényen lehetett a helyiségekbe bemenni. Szóval a falak valóságos állapotáról nem sokat tudtam, amikor a szerződést aláírtuk
– mondta el Ági.
Kipakolva kiderült, hogy a falak szerencsére meglepően jó állapotban vannak, ennek ellenére sokan akarták meggyőzni arról, hogy mégis jobb lenne lebontani, ő azonban másképp döntött.
Én hiszek abban, hogy minden érték, amit már egyszer megépítettek vagy létrehoztak. Azok a bútorok, amelyeket meg lehetett menteni némi csiszolás és festés után a végén visszakerültek a házba. Nem feltétlenül mind autentikus és a hagyományos paraszt-miliőbe illő, mégis nagyon büszke vagyok arra, hogy nem a szeméttelepen végezték
– vallotta be Ági, aki azt is hozzátette, igazi kihívás volt számára egy olyan ház, ami szó szerint tele volt olyan bútorokkal, újságokkal, dobozokkal, ruhákkal, melyeket más gondolkodás nélkül a szemétbe dobott volna.
Mivel azonban Ágnes a hulladékmentesség híve, és azt vallja, hogy ami valakinek szemét, az másnak még lehet érték, igyekezett mindennek új gazdát találni, illetve a talált szemetet szelektíven gyűjteni.
A sok évvel ezelőtti tulajdonos rengeteg papírt és műanyagot halmozott fel az évek során, ezek kiválogatása is Ágira maradt.
Amit tudtunk, felhasználtunk újra. Az egyik oldalról a pár évtizede fáradt olajjal bekent kerítést anyukámmal ketten napokig csiszoltuk, majd újrakentünk és átkerült a másik oldalra. Az egyik falból kibontott tégla, bekerült egy másikba. Az sem volt kérdés, hogy a menthető cserepek visszakerülnek a tetőre és mellé még vásárolunk bontottat
– mesélt a kemény munkáról Ági.
Az összes falat alárakták. A régi szárazbejárót teljesen újraépítették. A ház kapott egy egységes koszorút, ami lehetővé tette, hogy annyira megemeljék a tetőszerkezetet, hogy fent egy kellő belmagasságú életteret tudtak kialakítani. Így a régi padlás helyén még másfél szoba és egy fürdőszoba kapott helyet, bár ez utcafrontról egyáltalán nem látszik, mert csak hátra és a szomszéd felé nyílnak ablakok.
A víz egyáltalán nem, a villany és a gáz pedig csak jelképesen volt bevezetve a házba.
Voltaképpen a ház eredeti falai és a födém volt az, ami megmaradt, minden mást újra kellett építeni. Meghitt és otthonos lett az egész, amire igazán büszke vagyok. A famotívumokat az eredeti díszek ihlették, ahol csak lehet, visszaköszönnek a házban
– mondta Ági, aki különösen büszke az oromzatra és tetőre. Amikor elkészült, a háziak bokorünnepet is tartottak, vagyis az új tető legmagasabb pontjára boros üvegekkel és színes szalagokkal díszített ágakat kötöztek.
Ez egy több száz éves hagyomány, amit sajnos itthon már nem nagyon tartanak, de egykor a megrendelők ilyen módon köszönték meg a kivitelezőknek, hogy a munka fele már elkészült és tető alatt van a ház
– árulta el Ági.
A melléképületet is felújították, még egy fedett pici teraszt is kapott.
A ház és a melléképület között egy hatalmas terasz került kialakításra. Az elképzelés az volt, hogy egy ebédlőasztal és ugyanakkor egy ping-pong asztal is férjen el alatta, hogy bármilyen időjárás esetén lehessen kint enni vagy játszani. Ide van közvetlen kijárás a konyhából, ami Ágnesnek mindig nagy álma volt. A terasz végül akkora lett, hogy kisebb esküvők, lakodalmak megtartására is alkalmas lehet.
A ház az újratervezés égisze alatt épült, vagyis ahogy haladtak előre úgy alakultak a tervek és elképzelések, a ház felújításában pedig rengetegen nyújtottak segítő kezet.
A házban végül lent egy előszoba, egy kisszoba, egy fürdőszoba, egy konyha-étkező és egy nappali (a régi utcai szoba) kapott helyet. Ez utóbbiból indul felfelé a lépcső, fent pedig még egy szoba , egy olvasósarok (ami később akár félszobává alakítható) és még egy fürdőszoba került kialakításra.
Amikor megvettem a házat, nem tudtam, hogy mi lesz a sorsa. Azt sem, hogy velem mi lesz. Az is benne volt a pakliban, hogy visszamegyek Svájcba szezonálisan dolgozni, de amit egészen biztosan tudtam – és ez még a pandémia berobbanása előtt volt -, hogy előbb-utóbb az a nyugalom és béke, ami itt Mártélyon is tapasztalható és amit ez a kis ház is adhat, felbecsülhetetlen lesz
– mondta el Ágnes, akit végül a Dunántúlra húzott a szíve, így a ház Soma Ház néven falusi szálláshelyként várja a békére és a természet közelségére vágyókat.
