Először születtek hármas ikrek egy békési faluban

Barbara, Brigitta és Boglárka, illetve édesanyjuk is jól vannak.
Kapcsolódó cikkek

Három kislánynak adott életet egy kevermesi édesanya. A hármas ikrek szeptember 7-én, kedden születtek a Szegedi ­Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, írta a Beol.

Kapcsolódó
Jól vannak és szépen fejlődnek a debreceni négyes ikrek
Richárd és Anita a szülők nevét kapta, de Anna és Panna nevéről is gyorsan döntöttek.

A három leány kora újszülött, szeptember 7-én reggel 8.46, 8.47 és 8.48 perckor jött a világra 930, 1980 és 1600 gramm súllyal, a terhesség 33. hetében. A babákat szeptember 10-én a Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagkórházába szállították, ahol egészen addig maradnak, amíg felerősödve hazavihetik őket a szüleik.

Az édesanya, Vörös Bernadett­ természetesen a kicsik mellett van, mindannyian egészségesek. Édesapjukat, Borbás Miklóst a kislányok születésének a híre éppen Németországban érte, ugyanis kamionozik. Természetesen azonnal hazaindult, így szeptember 9-én már láthatta családját a szegedi klinikán.

A Békés megyei Kevermesen nagyon gyorsan elterjedt a hír, hogy hármas ikrek születtek. Ilyen még nem volt a település történetében, illetve nem emlékeznek ilyen családi eseményre a helyiek, így Barbara, Brigitta és Boglárka az első hármas ikrek a falu történetében.

Kapcsolódó
Hármas ikrei születtek egy rendőr házaspárnak Mátészalkán
Az anyuka őrnagy, az apuka százados. Az ikrekkel ötgyermekes lett a família.