Mohácson jövőre újra elűzik a telet, lesz busójárás

A népszokást a jelenlegi tervek szerint a korábban megszokott nagyságrendben rendezik meg.

Mohács vezetése úgy döntött, hogy megtartják a soron következő, 2022 februárjában esedékes busójárást – közölték a Duna-parti város önkormányzatának internetes oldalán.

2021-ben az esemény a pandémia miatt elmaradt.

Kapcsolódó
Történelmet írt az idei mohácsi busójárás
A 2022-ben esedékes fesztivált február 24. és március 1. között tervezik.

A döntést – a busócsoportokkal egyetértésben – abban bízva hoztuk meg, hogy a jövőre február 24. és március 1. közé eső farsangi esemény idejére “jelentősen enyhül a járványhelyzet, s az emberek döntő többsége az oltások felvételével megfelelő védettséget szerez a maga és mások egészsége érdekében

– írták a város honlapján.

A népszokást a jelenlegi tervek szerint a korábban megszokott nagyságrendben, több mint 30 helyszínen, körülbelül 80 programmal rendezik meg. A várható komoly érdeklődés miatt a rendezvényeket és a tömeget igyekeznek majd térben széthúzni, ebben pedig szerepet kap az idén nyáron megnyílt Selyemgyár Kulturális Negyed és annak udvara is.

Elképzelések szerint lesz olyan változás, ami a hatnapos forgatag talán leglátványosabb részét érintené. E szerint a busók és szép busók február 27-re tervezett felvonulását a belváros egy pontján megbontanák, s a várhatóan nagyjából kétezer fős menet három különböző útvonalon haladna tovább a zsúfoltság csökkentése érdekében.

Zsofia88/Országalbum

Az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett, a helyiek által sokacnak, a köznyelvben sokácnak nevezett népcsoport által meghonosított farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először. A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A sokacok hagyományait, népművészetét, mindennapjait 2019-től egy tájház is bemutatja Mohácson. A busójárás 2020-ban és az azt megelőző években – kedvező időjárás esetén – napi 50-60 ezer embert vonzott a Duna-parti városba. Idén év elején a súlyosbodó járványhelyzet miatt nem tartották meg téltemető, tavaszköszöntő népszokás eseményeit.

Kapcsolódó
Régi idők eredeti álarcait készíti a busómaszk faragó mester
Minden darab egyedi, melyek a hagyományt hűen tükrözik.